Levéltári Közlemények, 20–23. (1942–1945)
Levéltári Közlemények, 20–23. (1942–1945) - ÉRTEKEZÉSEK - Soós Imre: Heves vármegye levéltárának történetéből / 260–289. o.
HEVES VÁRMEGYE LEVÉLTÁRA 275 Liszkay=féle keretek közt meghagyott politicum, 2. a szét= választás folytán keletkezett I— V. fasciculus törvénykezési anyag, 3. befejezett polgári perek, 4. bűnügyi iratok, 5. egyéb lajstromozatlan iratok, végül a II. József=féíe iratkezelés által létrejött politicum, illetve judicium subalternum anyaga. A törvénykezési iratok kiválogatása iy88=ra befejezó'dott, ekkor csupán egyes jegyzőkönyvi kivonatok másolása volt hátra, Mocsányi egy ízben 18 Írnokot is foglalkoztatott a másolási munkálatokkal, miután a felsőbb bírói hatóság erre engedélyt adott. A levéltári munka szétforgácsolása, a judicium subalter= num iratainak külön rendszere azonban kérlelhetetlenül meg= termetté káros gyümölcsét: a levéltári rend fölbomlott, 1790= ben már csak rendszertelen irathalmaz volt a régi rend helyén. 39 II. József közigazgatási rendszerének megszüntetése után az 1790 március 3=án tartott első közgyűlésnek egyik legfőbb gondja volt: bizottság alakítása a levéltár állapotának megvizs= gálására. A bizottság az április i2=iki közgyűlésre adta be rész= letes jelentését: a levéltári rend fölbomlott, egyes jegyző= könyvek, iratcsomók, elenchusok a levéltár helyiségein kívül a kisgyűlési teremben vannak szétszórva, a belső szobában pedig a judicium subalternum iratai teljes zűrzavarban a padlón hevernek. Még ebben az évben nagyfontosságú határozatokat hoznak a levéltári rend helyreállítására: minthogy a II. József= féle iratkezelési rendszer 1787^01 i79o=igtart, az 1783—1786. évi iratok pedig lajstromozás nélkül maradtak, a Mocsányi által korábbi kezelési kereteik közül kiemelt I— V. fasciculusba sorolt 1335—1783. évi törvénykezési iratokat visszahelyezik a szétválasztás előtti Liszkay—Huszár=féle kezelési keretekbe, az 1784—86. évi iratokat pedig ugyancsak a Liszkay=féle rend alapján folytatólagosan lajstromozzák, s végül az 1787—1790. években a II. József=féle igazgatás által termelt iratokat külön kiadandó utasítás szerint fogják lajstromozni. A régi levéltári rend helyreállításának nagy munkája azonnal meg is indult, erre a célra Mocsányit 2 írnokkal 3 évre újból alkalmazták, a József=rendszer politikai anyagának rendezésére Pápay Istvánt, a judicium subalternum iratainak lajstromozására pedig e bíró= ság korábbi iratkezelőjét, Gindl Ferencet fogadták fel. 40 Az alkotmányosság helyreállításával kapcsolatos fölbuzs dúlás, a II. József alkotmányellenes intézkedései ellen érzett gyűlölet, nemkülönben a nemesi jogok féltésének számlájára kell írni a kalapos király rendeletei alapján létrejött két óriási 1790:22. sz., 1788:2247. sz. 1790. 471. jk. 1. és 1790 : 714. sz. 1«*