Levéltári Közlemények, 20–23. (1942–1945)

Levéltári Közlemények, 20–23. (1942–1945) - ÉRTEKEZÉSEK - Bittner Lajos: A történetírás és a levéltártudomány / 4–28. o.

TÖRTÉNETÍRÁS ÉS A LEVÉLTÁRTUDOMÁNY 17 kísérletet tett arra, hogy az oklevéltanból nyert módszer tovább= fejlesztésével különlegesen szakszerű iratkezelést vezessen be. Gévay ezáltal egy külön szaktárgy, az irattan későbbi kép= viselőinek az előfutára. Tüzetes pontossággal vizsgálat alá vette az iratdarabok belső és külső ismertető jegyeit, megkísérelte e megfigyelések alapján az iratdarabok eredeti összetartozandó^ ságának megállapítását és buzgó munkával igyekezett az iratok elintézésében résztvett előadók személyét kezükírása alapján meghatározni. Ebben a munkában lényeges segítségére voltak nagy grafológiai ismeretei, mint írásmagyarázó ugyanis kiváló hírnévnek örvendett az arisztokrácia körében. Feltűnő ügyes= séget tanúsított a titkos írással írt iratok kibetűzésében is. Továbbá arra törekedett, hogy más forrásokból birtokába jus= son az előadók életpályájára és működésére vonatkozó adatok* nak abból a célból, hogy mindezeknek a megfigyeléseknek alapján fényt derítsen az ügykörök beosztására és arra, hogy mi része volt az egyes tisztviselőknek az állami elhatározások kialakításában. Végső célja ezzel az volt, hogy a fejlődéskutató, a természetes összefüggéseket vizsgáló történetírás szellemében megismerje a történeti események tényleges lefolyását. Gévaynak hosszú ideig nem volt követője. A rendezési és lajstromozó munkálatokat a Rcschmann, Knechtl és Chmel által kijelölt és az oknyomozó történeti felfogás által meghatá= rozott mederben folytatták tovább. Amennyire valamiféle rend* szeres rendezési terv egyáltalán felismerhető, a levéltári anyagot a külső alak szerint sorozták be oklevél*, kézirat= és iratcsoportba és ezáltal az egyes levéltári darabokat kiszakították eredeti össze* függésükből; nem gondolták meg, hogy az oklevelek és könyvek végleges vagy részleges eredményét jelentik annak az iratokban rögzített eljárásnak, mely az akarati elhatározások kialakításán hoz vezet. A külsőleges szempontok alapján megalkotott cso= portokon belül a rendezés a tárgy és az időrend szerinti mester* séges osztályozás útján folytatódott és ennek érdekében a szer= vesén kifejlődött regisztratúrákat még jobban szétszaggatta. Sőt az osztrák állami kancellária és az első német birodalom kancelláriájának iratait más levéltári eredetű iratokkal együtt mesterségesen kialakított, időrendben felállított területi alosz= tályokba kényszerítették. Mindezek következtében a regisztra* túrák meglévő kimerítő hivatali ügyviteli könyvei és segéd= könyvei használhatatlanná váltak, majd feledésbe merültek. Még ioo8*ban is találtam egy félreeső zugban az állami kan= celláriá régen nem használt jegyzőkönyveiből. Ahelyett, hogy ezeket a jegyzőkönyveket használták volna, fáradságos munka* val új jegyzékeket készítettek. Valósigos felosztási düh ural*