Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941)
Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941) - ÉRTEKEZÉSEK - Szabó István: A magánlevéltárak ügye / 76–105. o.
A MAGÁNLEVÉLTÁRAK ÜGYE 83 elővételi jogai vannak, amelyeket a nevelés- és köz jólétügyi miniszter gyakorol a tanács javaslata alapján, az eldás hírének vételétől számított egy hónapon belül. Az elővételi jogok gyakorlásáról az érdekelt feleket értesítik. Az árat az eladónak az értékesítés keltétől számított egy hónapon belül fizetik ki. Az említett jogok sérelmére történt minden átruházást a törvényszék a nevelés- és közjólétügyi miniszter kérésére megsemmisíthet. Az új tulajdonos magára vállal minden kötelezettséget és megszorítást a lajstromozással kapcsolatban. (44. §.) :1 Az olasz törvény. — Olaszországot első helyen kell említenünk azok között az államok között, amelyekben a nem állami levéltárak védelme mélyen szántó irodalmi megvitatás után a megvalósítás útjára jutott. A nemzetközi viszonylatban is kitűnően ismert olasz levéltárnok, Casanova mar az 1928, évben megjelent nagyhírű levél tartani kézikönyvében bejelentette, hogy a nem állami levéltárakat az eljövendő olasz levéltári törvény állami felügyelet alá fogja helyezni s ez napjainkban meg is valósult. A kérdéssel ezt megelőzőleg Alessandro Levi olasz egyetemi tanár foglalkozott közelebbről. Cikkében, mely 1936-ban látott napvilágot, reámutatott, hogy 1867 óta Olaszországban sokszor foglalkoztak már a magánlevéltárak kérdésével. Az író szerint magánlevéltárnak kell tekinteni minden olyan levéltárat, melynek tulajdonjoga nem az államra vagy valamely köztestületre néz. Nehezebb a „magánlevéltár" tartalmi meghatározása s Levi e tekintetben nem is foglalt állást, de szükségesnek tartotta, hogy a „levéltár" a maga egysége alapján megkülönböztessék az ,,iratgyüjtemény"-től, mellyel szemben olasz viszonylatban elégnek találta az általános művészeti és régészeti emlékekről szóló 1909, évi olasz törvény következő rendelkezésének az alkalmazását: „számba kell venni azokat az ingóságokat, melyek történeti értékkel bírnak". A magánlevéltárakat illetőleg is mindenekelőtt a levéltárak számbavételét tartotta szükségesnek, még pedig a levéltárak tulajdonosaira nehezedő bejelentési kötelezettség segítségével. Érdekes, hogy a bejelentésnek véleménye szerint mentesnek kellene lenni minden hivatalos formaságtól s így elég lehetne például egy, a tartományi prefektushoz intézett ajánlott levél is, a fontos a tartalom, 3 A törvény angolnyelvű szövege a ,,Ríigi Keskarhíiv" 1932— 1937. évi (Eesti Riigi Keskarhiivi toimetísed 5.) 65—72. l.-jain. 6*
