Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941)

Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941) - ÉRTEKEZÉSEK - Istványi Géza: A generalis congregatio (Második és befejező közlemény) / 179–207. o.

194 ISTVÁNYI GÉZA E királyi mandátumra tartott közgyűléseken mindig a vajda elnökölt, az alvajda sohasem helyettesíthette.

13 A bíráskodásban azonban segítségére voltak: az erdélyi püspök vagy más királyi kiküldött, néha a székely ispán,

14 esetleg az alvajda, azután a szolgabírák és az esküdtek, végül a XV, század elején már az alispánok is. Az esküdtek mintegy húsz évvel később tűntek föl, mint a Királyhágón innen,

15 jelezvén azt, hogy választásuknak szokása éppúgy, mint a szolgabíráké, magyarországi hatásra terjedt el Erdélyben, Jellemző ebből a szempontból, hogy az első vajdai congregatión, Szécsényi Tamás 1322, évi tordai gyűlésén a vajdától kiküldött bírák és nemes férfiak jártak el olyan szerepben, mint a nádori vagy megyei törvénygyűléseken a közönségtől választott esküdtek,

16 Az esküdteket csak a század derekától kezdve választották maguk köréből a hét vármegye nemesei,

17 Számukat nem ismerjük, de az ő tisztük is csak egy-egy gyűlés tartamára szólott, mint a Királyhágón innen. A szolgabírák is a nemesség képviselői voltak, a székelyek és a szászok közül tehát senki sem szerepelt a bírótársak között, így a közgyűléseken a döntő szerep, a túlsúly a nemesség kezében volt,

18 A székelyek és szászok lassan teljesen kiszorultak a congregatiókról, egymás között támadt ügyeikkel nem szívesen állottak a nemesektől vezetett congregatió elé, azokat lehetőleg a maguk bíróságai előtt intézték el, csak a nemesekkel szemben támadt peres dolgaikat vitték Tordára, vagy védekeztek itt a nemesi fölperes ellen. A székelyek és szászok elmaradását elősegítette egy másik körülmény is. A királyi parancs alapján összehívott vajdai közgyűléseken kívül igen gyakran tartott ugyanis a vajda királyi mandátum nélkül generalis congregatíókat, de ezeket már nem Erdély egész közönsége 15 Janits iá. m, 15. 1. 14 Anjou II. 9. 1. 15 Első adataink 1342-ből (Székely Okit. I. 50, 1.); 1343-ból (Urkundenbuch II. 38. 1-); 1347-ből (u, ott II. 378. 1.), u Anjou II. 9. 1, 17 „. , . iuratis assessoríbus per eosdem nobiles de predictís septem comitatibus more solito nobis assígnatos . .." (Urkundenbuch II. 378, 1.) 18 Mutatja ezt az is, hogy a legtöbb congregatiós kiadvány bevezetésében, különösen éppen a XIV. század végéről, s a XV. század elejéről valókban éppúgy, mint az anyaországban csak a nemeseket nevezik meg, a többiekről csupán mint. „alterí cuiusvis status et conditionis homines"-ről beszélnek.