Levéltári Közlemények, 17. (1939)

Levéltári Közlemények, 17. (1939) - IRODALOM - Nagymihályi István: A levéltártan elméleti alapjai / 300–305. o.

IRODALOM 303 ezért lehetetlen különbséget tenni letéti levéltár és folyamatos használatban álló levéltár között. Mindez természetesen nem iárja ki, hogy a szolgálat technikai kívánalmai szerint a különböző levéltári ténykedések több személy vagy személycsoport között osztassanak meg. Ezek mindannyian levéltárosok, s nem változtat ezen az sem, hogy az iratok szükség szerint a. levéltár egyik osztályából a másik osztályba, egyik levéltáros csoportból a másik levéltáros csoportba áttétetnek vagy átcsop ortosíttatnak. A másik következmény, hogy nem problematikus a rendezés módja. Nincs ebből több, csak egyféle: az, amelyet a levéltári kapcsolat szerves szükségszerűsége és meghatározottsága szab meg, Nem tud ez elől a következmény elől menekülni sem az élő, sem a holt levéltár levéltárosa. Az élő levéltár levéltárosa azért, mert ha ezt nem tartja tiszteletben és oly módon rendezi iratait, mely nem felel meg a levéltárt alkotó szerv életéből folyó természetes rendszernek, nem lesz többé levéltára, hanem csupán irathalmaza vagy — mondjuk — iratgyüjteménye. Elvenné tehát levéltára működési képességét, megfosztaná azt a köz és a tudomány szolgálatára hivatott hasznosságától. De nem térhet ki előle a holt levéltár levéltárosa sem, aki az okiratokat pontosan sorozatokba összeláncolva, e sorozatokat pedig egymással való kölcsönös vonatkozásban találván levéltárában, épp oly kevéssé van arra felhatalmazva, hogy ezeket a szerves kötelékeket megbontsa, mint ahogy például a könyvtárosi sem jogosult arra, hogy szétrombolja a könyvlapok anyagszerű összefüggését vagy a könyvek fejezeteinek sorrendjét, hogy azokat a saját tetszése szerint rendezze. Ez a „történeti módszer" lényege — mondja a cikkíró — s helytelenül szoktak vele szembeállítani más, nevezetesen időrendi, földrajzi, tárgyi- stb, módszereket, mert a történeti módszer a valóságban abban áll, hogy nincs semmiféle módszer és ugyanakkor magában foglalja az összes módszereket. Nincs módszere, mert a módszer fogalma magában foglalja az előre megállapított minta gondolatát, másrészt mindenik módszer megvan benne, mert módot nyújt mindegyik alkalmazására. Történeti ez a módszer nemcsak azért, mert szabályai történeti ismeretekből s legkülönösöbben az intézmények történetéből származnak, hanem azért is, mert miként a történetíró újjá teremti az elmúlt korszakok életét és megeleveníti a multat, úgy a levéltáros is lelkében újra megalkotja annak a szervnek az életét, amelyhez az iratok tartoztak. Élővé teszi tehát a holt levéltárat; teljesen azonos lelki dispositioval, mint a történetíró, S miként ennek számára a leg végtelenebb okmánytömeg is csak krónika, míg ő élővé nem teszi azt, úgy a levéltáros előtt a legjobban rendezett levéltár is csak irathalmaz mindaddig, amíg a levéltártlétrehívó szervet életben nem látja. /