Levéltári Közlemények, 17. (1939)

Levéltári Közlemények, 17. (1939) - IRODALOM - Fekete Lajos: Topkapi saraji müzesi arşivi kilavuzu. (A Topkapu-szeráj-múzeum levéltárának kalauza). 1. füzet. Istanbul, 1938. / 296–300. o.

298 IRODALOM szerint egy cédulakatalógusba ábécében összeállíttattak. Ez úton terjedelmes és könnyen áttekinthető kimutatást sikerült létrehozni, melynek alapján az iratanyag szétcsoportosításának kellett volna következnie azokra a hivatali csoportokra (a szultán személyes irodája, az Oszmán-ház családtagjainak iratai, a palotai kincstárak, raktárak, konyhák elszámolásai, vakuf-kezelőségek stb), melyekre az anyag természete utalt és az anyag egykor tagolódott. Ez a másodfokú rendezési munkálat azonban nem végeztetett el, az anyag ma abban az állapotban áll, amelybe a fentidézett felvételi munkálatok hozták. A „kalauz" ezt az állapotot ismerteti, mégpedig, akképpen, hogy közreadja a fenti módon elkészült cédulamutatót, amely mintegy 65.000 cédulán 23.000 iratot tart nyilván.

4 A „kalauz" első füzete az egész mutatónak körülbelül 1

/

8 részét, az Aba — Cemíle Kalfa címszavakat tartalmazza. A második füzet 1939 őszén sajtó alatt állt, a további füzetek megjelenése azonban a külpolitikai viszonyok rosszabbodása miatt valószínűleg nagyobb késedelmet fog szenvedni.

5 A „kalauz" a Topkapuszeraj levéltára legrégibb iratának Orchan szultán 1348-ban kelt adománylevelét tünteti fel. Ezt az iratot időben 1401-ből, 1408-ból stb. való egyegy irat követi, de nagyobb mennyiségű anyag csak a XV. század közepe után, a Bizánc bevételét követő időkből található. Ettől az időponttól kezdve az iratok nagyjában egyenletesen szaporodnak egészen a XVIII. szá4 Ebből 10726 ú. n. „defter", 12.274 pedig ú. n. „irat, egyes irat". A defterek és egyes iratok különválasztása azzal az elgondolással is történt, hogy jellegzetes csoportjaik mintegy magukhoz vonzzák a hozzájuk tartozó egyes iratokat, ami egyik-másik helyen már a felvételezés alkalmával — legalább részben — sikerült is. 5 Mint a kalauz megjelenésének vontatott menete is bizonyítja, még ilyen kisebb levéltár mutatójának kiadása is nehezen megvalósítható. A kalauz kiadói jóelőre látták ezeket a nehézségeket s azt is tudták, hogy nyugati levéltárak ilyen mutatók kiadására nem törekszenek s azt levéltári feladatnak nem tekintik. Az az erős nemzeti érzéssel átfűtött vágy hajtotta őket, hogy levéltári téren a múltbeli mulasztások pótlására és tudományos életük serkentésére gyorsan egy segédeszközről gondoskodjanak s hazájuk új levéltári intézményéről mind a belföldi, mind a külföldi érdeklődőket sürgősen értesítsék. Ezt a célt a kiadvánnyal elérték, de ugyanekkor a levéltár mai állapotát — talán akaratlanul — rögzítették is, mert az egykor tervezett másodfokú, végleges rendezés a kalauz megjelenése után többé már nem mondható kívánatosnak.