Levéltári Közlemények, 17. (1939)
Levéltári Közlemények, 17. (1939) - ÉRTEKEZÉSEK - Csobán Endre: A számvevőségi iratok selejtezése / 194–207. o.
A SZÁMVEVŐSÉGI IRATOK SELEJTEZÉSE 201 Dante számtíszt volt, Arany János falusi jegyző, Gyöngy össí István táblabíró, stb.) Említettem, hogy a selejtezőnek tisztában kell lennie annak a kornak vagy legalább azoknak az éveknek eseményeível, törekvéseivel, szellemi mozgalmaival, amelyekre a selejtezés vonatkozik. Debrecenben, a városi levéltárban az 1868-tól 1903-ig terjedő számvevőségi iratokat selejteztük. Ezekre az évekre vonatkozólag a következő fontosabb eseményekre és mozgalmakra kellett figyelemmel lenni a selejtezésnél. Mindenek előtt a kiegyezés és annak kihatásai az élet különböző területeire. Aztán a népszámlálások az 1869, 1880, 1890 és 1900 években. A képviselőválasztások szintén több évben, A boszniai hadjárat 1878—-79-ben. Országos kiállítás 1885-ben, ezredéves kiállítás 1896-ban, párizsi világkiállítás 1900-ban, amely kiállításokon Debrecen részt vett. Országos dalosversenyek Debrecenben 1868-ban és 1882-ben. Az egyházpolitikai vita 1894-ben. A Kollégium építkezése 1869-ben. Emlékkert alapítása, városi bíróság megszűnése és állami bíróság szervezése, céhek megszűnése és ipartestületek alakulása, Hajdúkerület megszűnése és Hajdú vármegye szervezése, Ügyvédi Kamara, Kereskedelmi és Iparkamara felállítása stb. az 1870-es években, Ref. zsinatok, ág. ev. egyház alapítása, ref. templom építése, Termény és Árúraktár alapítása, telefon bevezetése, Jókaíné Laborfalvi Róza jubileuma, Csokonai-Kör megalakulása stb. az 1880-as években. A Királyi Tábla felállítása, a debrecen—nagylétai vasút építése, új házszámozás keresztülvitele, városi közkórház építése, stb. stb. az 1890-es években. Kefegyári sztrájk 1903-ban, stb. A felsorolt eseményeken kívül figyelemmel kellett lenni a következő szellemi mozgalmakra vagy társadalmi indításokra: Kossuth-kultusz, ellenzéki szellem Debrecenben, szabadkőműves páholyok működése, iskolák fejlesztése, szociális intézkedések, fásítás az utcákon, tereken és a város határában, szobrok, emléktáblák létesítése, csatornázás, utcakövezés, utcai világítás, beköltözések Debrecenbe, stb. Jelentősebb személyekre vonatkozó fontosabb iratokat is meg kellett tartani. így például Blahánéra, Újházi Edére s más neves színészekre, akik Debrecenben kezdték művészi pályájukat. Ebbe a névsorba tartoztak továbbá a helybeli írók, tudósok, kollégiumi tanárok, püspökök, lelkészek, debreceni és hajdúmegyei főispánok, polgármesterek, alispánok, képviselők, magasabbrangú állami