Levéltári Közlemények, 17. (1939)
Levéltári Közlemények, 17. (1939) - ÉRTEKEZÉSEK - Juhász Viktor: A városi levéltár selejtezése / 180–193. o.
A VÁROSI LEVÉLTÁR SELEJTEZÉSE 191 Amint már említettük, a városi közigazgatási bizottságok — éppen úgy, mint a vármegyeiek — az 1876, évi VI. te. rendelkezése alapján alakíttattak meg, A bizottságnak hivatalból tagjai havonkínt jelentést tesznek a vezetésük alatt álló hivatalok működéséről, E jelentéseket nem lehet kiselejtezni, hiszen ezek amellett, hogy korképek, egyúttal részletes hitelt érdemlő adatokat is szolgáltatnak a jövő kutatója számára az egykorú közigazgatási, közegészségügyi, közgazdasági, büntetőjogi, illetve erkölcsi, vasúti, postai, távirdai és egyéb viszonyokról, Az 1929. évi XXX. te. alapján több albizottságot alakítanak meg a közigazgatási bizottságban; ilyenek a népoktatási, közegészségügyi, gazdasági, kisajátítási, útügyi és telepítési bizottságok. Ezek jegyzőkönyveit, valamint a teljes bízottság által megejtett választások iratait megőrizni javasoljuk, a többi közigazgatási bizottsági írat azonban 32 év után kiselejtezhető. 1 A fentiekben rá kívántunk mutatni, hogy a kiselejtezés miként bonyolítható le a városi önkormányzat eléggé vegyes iratanyagában. Látható, hogy a jogszabályok hiányosak, de lehetetlen is lenne általános és minden esetre szóló selejtezési szabályzatot készíteni. Lehetnek közöttünk véleménybeli különbségek a megőrzendő vagy selejtezendő anyag kiválasztásának feltételeiben, de minden esetben szem előtt tarthatjuk elvként, hogy olyan iratanyagot, amelynek selejtezésére vagy megőrzésére nézve kétségünk támad, ne selejtezzünk ki, Az bizonyos, hogy a selejtezést végző tisztviselőre nagy felelősség hárul, ezért járatlan levél tárnokot nem tanácsos megbízni a selejtezéssel. Selejtezés végrehajtására csak az a levéltárnok vállalkozhat, aki jól ismeri a városi közigazgatás történeti és jogi múltját, aki már eléggé bele dolgozta magát a régi és modern városi ügyek ismeretébe s ekként tisztán látva az összes városi levéltári proveniencíákat, nehézség nélkül felismeri a selejtezendő iratanyagban lappangó esetleges jövő értékeket, 2 Juhász Viktor, 1 A felhasznált források: az 1867—1936. évi törvények gyűjteménye; A Magyarországi Rendeletek Tára, Budapest; Székesfehérvár szab. kír. város különféle szabályrendeletei; Pálfy Ilona: Városi levéltáraink és feladataik, Városi Szemle, 1938, évf, 5. sz.; Szabó István: Városi közigazgatás és levéltárvédelem, (Bpest, 1938,; Különny. a Mai magyar város c. műből). 2 Felolvastatott a Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egye-