Levéltári Közlemények, 17. (1939)
Levéltári Közlemények, 17. (1939) - ÉRTEKEZÉSEK - Szabó István: A levéltár válsága / 7–18. o.
A LEVÉLTAR VÁLSÁGA 17 szen közeli nagy sorsfordulóktól is, melyek után az előző kor igen gyorsan távolodik el a múltba s természetesen ezzel párhuzamosan nő iránta a történetírói figyelem. A világháború pedig a legtöbb ország számára ilyen nagy fordulót jelent s meg is állapítható, hogy a világháborút megelőző évtizedek levéltári forrásai iránt felkelt már és fokozódik az érdeklődés- Megemlíthetjük például, hogy a magyar Országos Levéltárban az 1938. évben több kérőlap nyújtatott be az 1867. évnél fiatalabb anyag kiszolgáltatásáért, mint az összes középkori oklevelekért. Ez a kezdeti érdeklődés is elég tanúságot tesz arról, hogy a közelmúlt levéltári dokumentumainak teljes kutatói munkába vétele a levéltárak munkájának jelentékeny mechanízálódásával fog járni, ami viszont azt fogja kívánni, hogy a levéltári intézmények hivatalnoki karának számottevő és bizonyára növekvő hányada kisebb képesítésű tisztviselőknek engedtessék át ott is, ahol a személyzeti keretet eddig jóformán tudományos tisztviselők töltötték ki. Az arányok eltolódásának, az adminisztráció elharapódzásának s a munka mechanizálódásának növekvő árnyait előrevető levéltári válság tehát, amely a modern irattömegeknek a levéltárakba ömlésével megindult, különböző nyomós kérdéseket vet fel, melyek időszerűsége és súlya az egyes államokban különböző lehet az országok levéltári struktúrája szerint. E sorok írójának úgy tűnik fel, hogy mai levéltári intézményeink kebelében a régi és a modern anyag, illetőleg a levéltáraknak ezek szerint megoszló részei kőzött a jövőben egyre élesebb hasadás fog támadni. E hasadások egyes államok nagy levéltári intézményeinél már is felismerhetők s azt sejtetik, hogy a levéltáraknak a régi és modern anyag szerint megoszló részei — ha meg is maradnak a közös intézmény keretében — mind külsőleg mind szervezetileg egyre határozottabban el fognak különülni egymástól. Ha ez az elkülönülés már komoly méreteket fog ölteni, az egységes levéltárnoki képesítés sem lesz tovább fenntartható s a kialakuló két levéltári típusnak megfelelően formálódnak meg két levéltárnoki típus képesítési követelményei is. A végső ponton levéltári intézményeink teljes ketté bomlásának, külön intézményekre osztódásának a lehetőségeit is számításba lehet venni. Ez esetben az az intézmény, melynek a régi anyag marad gondjaira, elszakad az élő igazgatástól, határai egyszersmindenkorra bezáródnak s munkaterét — belső rendjének megóvásán és további kíLevélíári Közlemények 2
