Levéltári Közlemények, 17. (1939)
Levéltári Közlemények, 17. (1939) - ÉRTEKEZÉSEK - Szabó István: A levéltár válsága / 7–18. o.
10 SZABÓ ISTVÁN mas kiadványsorozatai leginkább a levéltárak mélyein születtek meg s ilyen sorozatokat saját tudományosan képzett tisztviselőkaruk munkájával maguk a levéltárak is tekintélyes mennyiségben tettek közkinccsé. A levéltárakban az addig elsősorban krónikákból ismert középkorra az okleveleknek hatalmas tömegei halmozódván és nyitódván most fel, a forráskiadó munkálatok elsősorban ezek felé fordultak s nyomukban e levéltári intézmények is igen jelentékeny mértékben olyan alkotásként jelentek meg a világ előtt, mint amelyben a „levéltár" és „oklevél" többé-kevébbé egymást betöltő, közös fogalmak. Hozzájárult ehhez az a körülmény is, hogy a levéltárak tisztviselői számára előírt tudományos vizsgák, illetőleg tanfolyamok tárgyaínak valóban a középkor és az oklevél volt az uralkodó vonása. A diplomatika, paleográfia, kronológia, heraldika, szfragisztíka mellett a jogtörténet minél ősibb szakai voltak elsősorban a levéltárnoki képesítés kritériumai s e tárgyak közé csak az újabb évtizedekben szüremkedtek be itt-ott a levéltártan, a gyakorlati levéltári ismeretek s a kormányzat- és közigazgatástörténet követelményei. Az oklevél a levéltárban különös gondoskodás tárgyát képezte, a restauráló törekvések hosszú ideig csak az oklevélről vettek tudomást s a levéltárísmertetések az okleveleken kívül a levéltárak más kincseiről alig emlékeztek meg. A levéltárakban a tisztviselők hivatali munkáját pedig az esetleg hivatalos megbízásként is ápolt s nagyobb részben szintén az oklevelek terén folyó tudományos vállalkozások mellett elsősorban a különféle anyagrendezések, leltározások, katalogizálások s az anyagnak a kutatók rendelkezésére bocsátásával járó technikai, sokszor tájékoztató, még inkább gépies feladatok foglalták le. Bár e tekintetben a fejlődés egyenes vonalú volt, ma már egyre világosabban felismerhető, hogy az a XVIII— XIX. századból származó intézmény, amelyhez az előző nemzedékek a levéltár fogalmát kötötték, átalakulóban van. Ha még csak kezdeteiben is, nagy válság körvonalai bontakoznak ki s ezek azt sejtetik, hogy a levéltári fejlődés pályája megint új utakra váltódik át s a levéltár és a levéltárnoki hivatás új tartalmat nyer. Az intézményesített új levéltárak ugyanis nem maradhattak meg ama határok között, melyek létesítésük alkalmával számukra kifejezetten vagy a tények hallgatag erejével megvonattak, Egyre bőségesebben gyarapodó pol-
