Levéltári Közlemények, 17. (1939)

Levéltári Közlemények, 17. (1939) - ÉRTEKEZÉSEK - Sinkovics István: A magyar kamara selejtezéseinek története / 84–129. o.

104 SINKOVICS ISTVÁN céljának és a selejtezés tervszerűségét biztosította az időhatár pontos megjelölésével; 32 év eltelte előtt — szemben a korábbi és a központi selejtezésekkel, amelyek már 25, sőt 5—6 év múlva megengedték egyes iratok eltávolítását •*— nem nyúlt az iratanyaghoz. Történeti szempont nem jutott szóhoz, egyes iratcsoportok megtartása vagy a kíselejtezhetőnek ítélt iratok közül egyes darabok kiemelése, ha jogi értékük szerint nem is volnának érdemesek a további megőrzésre, nem történt meg. Az összeírások, tízed lajstromok és egyes magános iratdarabok sem az általuk megörökített történeti élet megbecsülése miatt menekültek meg a megsemmisítéstől, hanem azért, mert ezeket a levéltár, utasítása értelmében, a saját őrzési körébe tartozóknak tekintette. A számvevőség megítélése szerint ez az eljárásmód tökéletesen alkalmazkodott a követelményekhez és így minden változtatás céltalan lett volna.

41 A kamara tanácsa, hogy teljesen tisztázódjék a kérdés, a királyi jogügyigazgatónak adta ki az ügyet véleményezés végett. Ez elfogadta a kamarai számvevőség álláspontját, mert a selejtezés elgondolása minden részletében megfelelt a törvény elveinek, Felfogása szerint a központi számvevőség említett kellemetlenségei is elmaradtak volna, ha a nyugtatványokat nem az elévülés ideje előtt semmisítették volna meg. így azután a kamara a számvevőségi iratok eddigi selejtezési rendszerének és íratosztályozásának változatlan fenntartása mellett döntött.

42 A magyar kamarai számvevőség selejtezési eljárását az udvar annyira alaposnak és megbízhatónak találta, hogy az udvari számvevőségek selejtezési gyakorlatába is be akarta vezetni. A központi számvevőségek azonban ellene foglaltak állást és elsősorban a harminckét éves időhatárt kifogásolták. Ekkora iratanyag befogadása a fizikai hely lényeges fokozását kívánná, ez pedig a nagy költségek miatt gyakorlatilag keresztül nem vihető. Elégségesnek tartják, ha az iratok hat évig nem kerülnek kiselejtezésre. Az ügy a magyar kamara útján újból a jogügyigazgató elé jutott, aki azonban továbbra is ragaszkodott a magyar kamarai számvevőség álláspontjához: a helyhiány miatt a kinestár nem lehet esetleg beláthatatlan veszteségek áldozata. A helyzet a harminckét éves időhatár fenn41 U. o. 42 O. L., Caus. Reg. Dir. 779/1821., kam. lt., Oeconomicum 1821. F. 29. P, 8.