Levéltári Közlemények, 16. (1938)

Levéltári Közlemények, 16. (1938) - SZEMLE - Wellmann Imre: A zürichi nemzetközi történettudományi kongresszus / 319–323. o.

320 SZEMLE tosabb kérdése is szóba került a kongresszuson, A levéltári vonatkozású előadások szép látogatottsága s a körülöttük több ízben kifejlődött élénk vita eléggé tanúskodott a kongresszus részvevőinek érdeklődéséről levéltári problémák iránt. Ha mégis a levéltárügy kérdései szerény mértékben jutottak szóhoz a történettudomány problémarengetegében, az a kongresszus általános történeti jellegéből bőven érthető. Háromszáznál több előadást kellett beiktatni 6 délelőttre és 6 délutánra a história legkülönbözőbb területeiről. Ez nem történhetett másként, mint az előadások terjedelmének 30—40 percre való korlátozásával és szakcsoportok (1. őstörténet, 2, ókor, 3. segédtudományok, levéltárügy, tudományszervezet, 4, numizmatika, 5. középkor és Bizánc, 6, újkor 1914-ig, 7. Európán kívüli országok, 8. egyháztörténet, 9. jog- és alkotmány-, 10. gazdaság- és társadalom-, 11. had-, 12, idea-, 13, tudománytörténet, 14. módszer, történetelmélet- és tanítás, 15, szintézis, ezekhez 16.-nak történeti demográfia, akár az előbbi csoport, csaknem kizárólag francia előadókkal) felállításával. Az egyes szakcsoportok előadásai egymással párhuzamosan folytak, sokszor 10—12 is egyszerre, ami az általános tájékozódást, több csoport munkálatainak követését meglehetősen megnehezítette, gyakran egyenest lehetetlenné tette. A levéltári vonatkozású előadások — számszerint 6 — meglehetősen szervetlenül olvadtak egy csoporttá 6 oklevéltani és 2, a forráskutatás és--közlés körébe vágó előadással. De azért az utóbbiak között is akadt nem egy, mely a levéltárost is közelről érdekelte, így Hans Hirsch-é az oklevélkutatás módszeréről és problémáiról, Szentpétery professzoré a magyar oklevéltan mai állásáról, P. Panaitescu-é a román forráskutatás és -közlés jelenlegi állapotáról. A szorosan vett levéltárügyi előadások közül különösen Jaroslav Prokes prágai professzoré („Grundsätzliches über Schutz und Erhaltung der schriftlichen Denkmäler") tarthat számot érdeklődésre. Címétől eltérőleg nem annyira az írásos emlékek megóvásának alapelveiről volt benne szó, mint inkább a készülő cseh levéltári törvényről, melyben a csehek a probléma ideális megoldását látják. Igaz — mondják —, hogy a levéltári anyag abszolút megóvása távoli s talán elérhetetlen ideál, de ebből még nem következik az, hogy be kell érnünk az Európaszerte felvetődött eddigi megoldási kísérletekkel, Kielégítőknek ugyanis ezek a megoldások — a csehek szerint — éppenséggel nem tekinthetők, már csak azért sem, mert jobbára pusztán a szorosan vett levéltárakra terjeszkednek ki, a magánosok birtokában lévő iratokra már alig. Ezzel szemben az új cseh törvény védelmébe vesz majd minden 1850 előtt keletkezett írásos feljegyzést, bárkinek a kezén legyen is az:, megtiltja megsemmisítését, rongálását, engedély nélküli átruházását és külföldre szállítását. Ez a tilalom természetesen csak úgy lehet hathatós, ha a rendelkezések betartása ellenőrizhető. Arra nincs mód és lehetőség, hogy az állam a magánkézben