Levéltári Közlemények, 16. (1938)

Levéltári Közlemények, 16. (1938) - IRODALOM - Ila Bálint: A Podmanini Podmaniczky-család oklevéltára. Közzétette, csaláftörténeti bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta Lukinich Imre. 1. k. 1351–1510. (A Podmanini és Aszódi báró Podmaniczky-család története, IV.) Budapest, 1937. / 310–315. o.

IRODALOM 311 tokban, hogy gyakran szinte lehetetlen egy-egy földrajzi név azonosítása az eredeti oklevelekből előkerülő helyes olvasatokkal. Már pedig nyelvészeti megállapításokat, amelyek főleg a település kezdeti stádiumában döntő jelentőséggel bírnak, csak megbízható szöveg alapján lehet tenni, ezért ha valamely név csak Fejérből ismeretes, annak nyelvi alakját alig lehet és szabad figyelembe venni. Mennyivel megbízhatóbbak e tekintetben Hevenesi másolatai, aki szabályként állította fel a nevek betűhív másolását s az eredeti szöveg lelőhelyének feltüntetését! Fejér után 1854-ben az Akadémia Történelmi Bizottmánya vette kezébe a forráskiadás irányítását. Eredményeként láttak napvilágot a Magyar Történelmi Tár és a Magyar Történelmi Emlékek c. sorozatok, majd az Árpádkori új okmánytár stb. Rengeteg új adatot tartalmaznak e kiadványok, hiszen a levéltárak teljesebb kiaknázása valóban csak akkor keződött, tömegével kerültek tehát napvilágra az „érdekes adatok". Az elért eredmény azonban nem állott arányban a kötetek számával, a betűhíven és kritikával történő közlés elve nem talált a munkálatok irányítóinál elfogadásra. Bár szövegeik már megbízhatóbbak Fejérnél, még mindig nem törekedtek egyébre, mint a puszta szöveg kiadására és így bizony nem egy hamisítványt is lenyomattak. Sok hiba, rossz olvasatok és nem betűhív közlés jellemzik e publikációkat; szerkesztőik nem alkalmaztak szövegkritikát, meg sem kísérelték a szövegekben előforduló helyes földrajzi nevek azonosítását, még csak az egyes oklevelek egymás közti összefüggéseit sem állapították meg, amit pedig Katona egy századdal korábban már megtett és ami sok hibát kiküszöbölt volna. Nagy haladást jelentenek e téren Knauz, Kubínyi kiadványai, a Hazai Okmánytár, az átmenetet képezik az Akadémia és Történelmi Társulat közös irányítása alatt megjelenő, speciális szempontok szerint készült okmánytárak, Fraknói, Thallőczy, Károlyi, Závodszky stb. munkái, valamint az egyes megyék és családok olykor igen kitűnő módszerrel publikált nagyszámú oklevéltárai. Ezek már mindannyian érvényesítik a betűhív közlés egyedül helyes elvét, a közlendő anyagot bizonyos szempontok szerint gyűjtik, a szövegeket kiadás előtt kritikának vetik alá és a legújabb kötetekben már megtaláljuk a magyarázó jegyzeteket. Ezek közül itt csak Házi Jenő „Sopron város oklevéltára" c. sorozatát említjük, amely mind szövegeivel, mind magyarázó jegyzeteivel a helyes és hasznos oklevélkiadásnak mintáját szolgáltatta. Ha már most az ismertetett fejlődéssel és az elért eredményekkel összehasonlítjuk Lukinich kötetét, meg kell állapítanunk, hogy a közlés módszerét nagy lépéssel vitte előbbre, figyelembe vette e tekintetben a történettudomány mai követelményeit és azokat tökéletesen érvényesítette kiadványában. A szövegkritikában, a közlés szabályaiban és az oklevél külső jegyei leírásában követte az eddig kialakult módszert, az új és a több az, amit a magyarázó jegyzetekben nyújt. Nem elégszik