Levéltári Közlemények, 16. (1938)

Levéltári Közlemények, 16. (1938) - IRODALOM - Bánrévy György: Pálfy Ilona: Városi levéltáraink és feladataik. Budapest, 1938. Klny. a Városi Szemle XXIV. évfolyamából / 273–283. o.

IRODALOM 281 a juris doktor sem lehet bíró vagy ügyvéd az előírt vizsga leiétele nélkül. A magasabb szakképesítésnek magától értetődő folyománya lenne a levéltárnokok magasabb fizetési osztályokba sorozása. Azonban ettől függetlenül, tehát még a levéltárosi szakképesítés megszervezése előtt kellene véget vetni a visszás állapotnak, hogy a ma már egyetemesen főiskolai végzettséghez kötött levéltárosi állás ugyanolyan magas, illetőleg alacsony fizetési osztályba legyen sorozva, mint pl. egy csupán középiskolai végzettséget kívánó közigazgatási állás. A másik ok az elsővel szorosan összefügg. A levéltárosok egyetemét a megkülönböztetett képesítés ugyanolyan szerves testületté fogja avatni a tisztviselők hierarchiájában, mint pl. a bírói vizsga a bírákat. Ebben az esetben a levéltárakra vonatkozó állami felügyelet kérdése is magától oldódnék meg, olyan értelemben, mint ahogy azt az állam a közoktatás terén gyakorolja. Az államhatalom ugyanis maga gondoskodnék a levéltárosok szakképzéséről, akárcsak a tanárokéról, és azt minden egyes esetben, törvény erejénél fogva meg is követelné, a központi felügyeletet pedig a tanfelügyelőségek vagy a Múzeumok -és Könyvtárak — ma a Közgyűjtemények — Országos Főfelügyelőségének mintájára felállítandó levéltári felügyelőség útján láthatná el. Nagy mértékben emelné a levéltárnok! kar megbecsültetését és juttatná ismét ahhoz a befolyáshoz, mely a levéltárnokot a közigazgatásban reáháruló munkák következtében megilleti, ha a törvény visszaállítaná a törvényhatósági levéltárnokok törvényhatósági bízottsági tagságát, annál is inkább, mert azt az 1929. évi XXX. t.-c. 6., illetve 98. §-a meglepetésszerűleg éppen akkor szüntette meg, amikor előzőleg az 1929, évi XI. t.-c. a levéltáros minősítését felemelte és főiskolai végzettséghez kötötte. Ami a levéltárak technikai problémáit illeti, a hatóság természetesen köteles lehetőséget és biztosítékot nyújtani arra, hogy levéltárát a modern követelményeknek megfelelő szakszerű elhelyezésben kezelteti.* Az állami felügyelet ebben az esetben két irányban érvényesülhetne, egyrészt már eleve a levéltárnokok kiválasztásánál, másrészt ténylegesen a levéltárak ellenőrzésében. Nem hisszük, hogy e nagy vonásokban vázolt elgondolás keresztülvitele nagyobb anyagi terhet róna az államra, mint a leerületi levéltárak megszervezése, felállítása és fenntartása. Ezzel tulajdonképpen megfeleltünk az állami felügyelet második lehetőségének kérdésére is. Ha a fentebb mondottak ér* Nem szabad figyelmen kívül hagyni ez esetben sem, hogy a követelmények előírása még nem jelenti azok megvalósítását is. Ilyen előírások után is előfordulhat, hogy a levéltár a követelmények meg nem tartása miatt a pusztulás sorsára jut s ilyen veszélyekkel szemben az a leghatásosabb szankció — s egyúttal az anyag fennmaradásának feltétele —, ha a felügyelő hatóság saját birtokába veheti a veszélyeztetett levéltári anyagot. — Szerk.