Levéltári Közlemények, 16. (1938)

Levéltári Közlemények, 16. (1938) - IRODALOM - Jánossy Dénes: Jenkinson, Hillary: A manual of archive administration. New and revised edition. London, 1937. / 258–265. o.

260 IRODALOM mint élő regesztratúrában alkalmaztak. Vagyis más szóval minden írat csak a rajta felismerhető regesztratúra-jellel ellátott szerves összefüggésében, illetve minden levél a címzett és nem a levélíró iratai között a dátummal vagy számmal megjelölt összefüggés szerint őrizhető. Ezen elvnek következetes keresztülvitele azt jelenti, hogy a szerző szívesen látná, ha a XIX. század 30-as éveiben az angol levéltárban, jelesül a londoni Public Record Office-ban a francia methodizáló szellemnek megfelelően tárgyi csoportokra szétbontott (Betreffsprinzip) levéltárakat ismét az eredeti, vagyis az egykor élő regesztratúrajelzetek szerint lehetne vísszarendezni és ezzel a megbontott levéltárak eredeti, szerves egységét visszaállítani. A proveniencia elve mellett kifejtett állásfoglalását J. drasztikus példákkal is illusztrálja. Felveti azt a kérdést, vájjon a proveniencia elvének érvényre juttatását befolyásolhatja-e az a körülmény, ha az aktamellékletek történetesen nem akták, hanem például nyomtatványok, sőt esetleg talán élőlények? J, e kérdésre határozott igennel válaszol. Ehhez képest tehát mi történnék akkor, ha az egyik angol gyarmati kormányzó jelentésének „melléklete" gyanánt egy élő elefántot vagy hatalmas, sudár fát küldene Londonba? A várható ellenvetések esetleg ironikus élét J. ügyesen, gyakorlati érvekkel ellensúlyozza. Szerinte e „mellékletek" levéltári elhelyezése nem okozhat a levéltárnoknak fejtörést. Ilyen mellékletek úgysem kerülnének a levéltárba, mert megfelelő elhelyezésükről (állatkert, növénykert) a kormányzat bizonyára még akkor gondoskodnék, amikor a szóban forgó jelentés és élő mellékletei még az élő regesztratúra szerves egységébe tartoznak. Ha pedig az ilyen jelentés egyszer a levéltárba kerül, az élő mellékleteknek korábbi „lekapcsolása" nem jelenti azt, mintha a levéltár azokról nem venne tudomást és azokat elvileg nem „hiányzó mellékletek"-nek deklarálná. Végül azonban a szerző fejtegetései során szükségét látja rámutatni arra, hogy egyetlen „rést" mégis csak kívánatos volna ütni a proveniencíának következetes rendszerén. Engedményt kell mégis tenni, hogy a levéltárak és múzeumok (könyvtárak) közt becsületes „Treuga Dei" jöhessen létre! Ugyanis Angliában épúgy mint a kontinensen a múzeumok (könyvtárak) egyrészt mint a középkori „Kuríosí9-