Levéltári Közlemények, 15. (1937)
Levéltári Közlemények, 15. (1937) - ÉRTEKEZÉSEK - Fekete Lajos: A török levéltárügy / 20–47. o.
24 FEKETE LAJOS A levéltárügyről ezután a közönség megint nem sokat hallott, s eltekintve egyes hírlapi cikkektől. 4 a kérdésről értékesebb közlemény nem is látott napvilágot. Valószínű, hogy a levéltárrendezés nehéz munkája teljesen megrekedt, már azért is, mert a következő évek levéltári munkásságra alkalmatlanok voltak. A törők állam súlyos bel- és külpolitikai válságokon esett keresztül, az egymást követő háborúk (balkáni, olasz-török háború, világháború, Kís-Ázsía görög megszállása) alatt a levéltárügy se a szükséges szellemi odaadást, se az anyagi áldozatot nem kaphatta meg; nem lehet csodálni, hogy a levéltárügy olyan problémává lett, mellyel — vagy 15 év múlva — újból elölről kellett kezdeni foglalkozni. Legutóbb a köztársasági kormány az állam újjáépítésének nagy programmjában a levéltárügyre is kiterjeszkedett és tervbe vette az új fővárosban, Ankarában egy központi állami levéltár felállítását. Nagy vonásokban számbavétetett az az anyag, amely itt volna elhelyezendő, 3 * Egy ilyen cikket Ali Emírí ('Ali Emlrí) tollából — kinek neve a levéltárrendezésí kísérletek során alább még szerepelni fog — Zsinka Ferenc ismertetett a Történeti Szemlében (1918. 315. 1,), ahogy az ismertetésből kivehető, a cikk Abdurrahman Seref idézett cikke alapján van megírva, — A nagy számban összeírt törökországi útleírásokban ós beszámolókban, amelyekben európai utazók sokszor nagyon helyesen világítják meg a törökországi állapotokat, nemcsak a levéltárra vonatkozólag nem találunk adatot, de a közigazgatás szervezetéről is alig van olyan beszámoló, ami e kérdésnél komoly hasznot jelentene. Mint kivételre csak a sokat cáfolt Hammerre lehet hivatkozni, akinek Staatsverfassung und Staatsverwaltung des osmanischen Reiches (Wien 1815) c, munkája a maga kora hivatali szervezetének ismertetésében értékes útbaigazításokat tartalmaz, noha történelmi visszapillantásai kifogásolhatók; különösen az a fejezete értékes, amely a régi pénzügyminisztérium (defterdár kapusu) beosztásáról és ügyviteléről szól (II, k. 137—170, 11.). E fejezet állításait ma már levéltári adatokkal tudjuk igazolni, nevezetesen azon kinevezési lajstromokkal, amelyek a török vezető tisztviselők — mondjuk: az ügyosztályok vezetői — évről-évre megismételt kinevezéséről évről-évre több példányban kiadatván és lemásoltatván, levéltárrendezési munkálatok során eddig is nagyobb számban (25—30 drb.) előkerültek é® nemcsak a személyi változásokat, hanem a szervezet aktuális vázlatát is adják, — Magához a levéltárügyhöz eddig — európaiak közül — Karácson Imre állt a legközelebb, aki 1907—1911 között Konstantinápolyban történelmi források után kutatván, utóbb levéltári anyaghoz is hozzájutott; gondosan vezetett Naplójában (az Orsz, Széchenyi Könyvtár kéziratai között) azonban alig akad olyan levéltárügyi adat, amely ma felhasználható volna; igaz, hogy ennek az anyagnak azóta történt többszörös költöztetése és teljes szétesése is oka lehet. 5 Egy különös esemény is lökést adhatott a mozgalomnak. Az