Levéltári Közlemények, 15. (1937)

Levéltári Közlemények, 15. (1937) - ÉRTEKEZÉSEK - Ember Győző: A magyar királyi helytartótanács ügyintézése I., 1724–1783 : [első közlemény] / 84–161. o.

A HELYTARTÓTANÁCS ÜGYINTÉZÉSE 153 Lényegében tehát a kézikönyv megegyezett az általános mutatókönyvvel, amit vele párhuzamosan továbbra is folytattak. Egymagában azonban nem használhatták volna, ezért külön indexet készítettek hozzá, amelyben már nem hagytak külön helyet az egyes hatóságok számára, hanem a tárgyi és személyi címszavakra fektették a súlyt, amelyeket bizony a korábbi lajstromkönyvek nem részesítettek megfelelő figyelemben. Ha valaki arra volt kíváncsi, hogy valamelyik hatóság ügyei milyen álapotban vannak, továbbra is az általános mutatókönyvet ütötte fel. Ha ellenben egy bizonyos ügyről akart valamit megtudni, vagy a helytartótanácsnak mondjuk egy heti, vagy havi munkáját óhajtotta ellenőrizni, a kézikönyvből kapott felvilágosítást. Elsősorban azonban a kiadóhivatal munkáját volt hivatva megkönnyíteni a kézikönyv. Az egy ügyre vonatkozó iratokat a kiadó együttartotta, s az azévi előiratokat a kézikönyv alapján azonnal csatolni tudta. A korábbi előíratok kikeresése azonban továbbra is nehezen történt, mert az irattárban az év végén átvett anyagot iratfajták szerint több sorozatba osztották szét. 1754-ben azután egyszerűsítették a kézikönyvet, úgyhogy méginkább hasonló lett az általános mutatókönyvhöz. A tanácsülések szerint időrendben vezették, a tárgyalás alá került új ügyeket az ülés napja alatt futó számokkal látva el. A rovatok számát kettőre csökkentették, az egyikbe a tárgyat, a másikba á vonatkozó összes íratok megjelölését (pl, Ultimatum) és keltét jegyezték fel, A kézikönyv ebben a formájában tisztán időrendi áttekintést nyújtott a tanács munkájáról, amit azzal ellensúlyoztak, hogy az indexet teljesen az általános mutató mintájára készítették, az egyes betűknél külön rovatot hagytak az egyes hatóságok számára és csak az után következtek a tárgyi és személyi címszavak. A kézikönyv mutatója ettől kezdve változatlan maradt, maga a kézikönyv azonban 1755-től kezdve új beosztást kapott. A tanács munkájával kapcsolatban már láttuk, hogy 1754-ben az ügyintézésben az ú, n. bizottsági rendszer jutott diadalra. Ennek megfelelően a kézikönyvet is részekre osztották, mindegyik bízottság külön részt kapott, külön csoportosították továbbá azokat az ügyeket is, amelyek állandóan és az egész ország területén foglalkoztatták a helytartótanácsot. Az 1755-í kézikönyv a következő tárgykörök szerint örökítette meg a tanács munka-