Levéltári Közlemények, 15. (1937)

Levéltári Közlemények, 15. (1937) - ÉRTEKEZÉSEK - Ember Győző: A magyar királyi helytartótanács ügyintézése I., 1724–1783 : [első közlemény] / 84–161. o.

144 EMBER GYÖZÖ minden fogalmazatot belevettek. Az átíratok és jelentések (közös szóval lítterae) sorozatát azonban megosztották, amennyiben egyes hatóságok átiratait, így pl. a magyar kamaraiakat, külön sorozatba foglalták. Külön kezelték a helytartótanácsi bízottságok és tanácsosok írásos előterjesztéseit, továbbá a tartományi biztosság igazgatójának jelentéseit is. Az egyes csoportokon belül a szoros időrendet tartották meg, az iratokat évek, hónapok és napok szerint helyezték el, a dátumot a kettéhajtott ívek jobboldalára felül, szembetűnően jegyezték fel. A beérkezett íratok azt a dátumot kapták, amely alatt keltek, a fogaimazatok pedig a kiadványokét, tehát a határozatot hozó tanácsülés napját. A fogalmazatokat ezenkívül — a magyar kancellária irattárának mintájára — az 1730-as évektől kezdve 1754-íg hónapokon belül futó számokkal is ellátták, aminek azonban gyakorlati jelentősége aligha volt. Az egy ügyre vonatkozó iratok tehát szét voltak szórva a különböző sorozatokban, úgyhogy ha előíratokra volt szükség, hosszú időbe és fáradságos munkába került

T amíg az irattárnok összekereste és az előadó, vagy a titkár rendelkezésére tudta bocsátani. Ez az irattári rendszer nem volt természetes, hiszen a tárgyalás folyamán a különböző iratok együtt voltak, s az ügy elintézése után mesterségesen választották szét őket. Már korán nyomát találjuk annak a törekvésnek, hogy a tárgyalási iratokat együttartsák, sőt az azonos természetű ügyiratokat együtt őrizzék. E törekvés a helytartótanácsi bizottságok munkáján alapult. Ezek állandóan ugyanazokkal a kérdésekkel foglalkoztak, úgyhogy minduntalan szükségük volt korábbi irataikra. Hogy a felesleges keresésnek elejét vegyék, a bizottságok iratait sokáig együtthagyták, s csak akkor osztották be az időrendi sorozatokba, amikor időszerűségüket már elveszítették. Kézenfeküdt az a megoldás, hogy a tárgyi csoportokat ne bontsák meg, hanem az irattári rendszer alapjává a bízottságok szerinti felosztást tegyék. Ennek a gondolatnak megvalósulását azonban hosszú ideig, akadályozta, hogy a segédkönyvek az ügyintézéssel egyidőben készültek s így időrendi egymásutánban, nem pedig tárgyi csoportokban nyújtották az íratok jegyzékét, 1755-től kezdve azután a lajstromkönyvek is a bízottságok szerint csoportosították az ügyeket, de az iratok elhelyezésénél az időrendi és iratfajok szerinti rendszer még mindig kényelmesebbnek bizonyult. Végre 1764-ben keresztülvítték a régóta vajúdó refor-