Levéltári Közlemények, 15. (1937)
Levéltári Közlemények, 15. (1937) - ÉRTEKEZÉSEK - Ember Győző: A magyar királyi helytartótanács ügyintézése I., 1724–1783 : [első közlemény] / 84–161. o.
A HELYTARTÓTANÁCS ÜGYINTÉZÉSE 115 «ékben maguk az előadók tartoztak a fogalmazatokat is papírra vetni, mert a titkárok ezt, még az írásbeli előadás alapján is, csak nagy fáradtsággal és idővesztéssel tehet-« ték volna meg. Más oldalról ugyancsak gyorsította az ügyintézést, hogy az uralkodó a helytartótanács hatáskörét jelentékenyen kiterjesztette, A század első felében még bizalmatlan volt az új királyi hatóság iránt, s ezért a törvénykönyvben is, főleg azonban az 1724-i utasításban kimondottan úgy rendelkezett, hogy a helytartótanács az ország törvényei alapján egyedül azt tartozik ellenőrizni, hogy a királyi rendeleteket hogyan hajtják végre. Saját kezdeményezésére, felsőbb jóváhagyás nélkül a helytartótanács semmit sem tehetett, Egy-két esetben megpróbált ugyan önállóan intézkedni, ezek a kísérletei azonban mindig rideg visszautasításban részesültek és az uralkodó udvarias formában kifejezett, de félre nem érthető rosszallásával találkoztak. Az ország közigazgatásának irányításával megbízott királyi hatóságnak a leg jelentéktelenebbnek látszó kérdésben is az uralkodóhoz kellett fordulnia, annak jóváhagyása nélkül végleges érvénnyel nem határozhatott. Hogy az ügyintézés terén ez milyen késedelmet okozott, azt könnyű elgondolni. Mert a tanács felterjesztése átment a magyar kancellária felülvizsgálatán, majd a miniszteri konferencia, 1761 óta az államtanács elé jutott, s amikor az uralkodó végre döntött, ugyanezt az utat megtette visszafelé is. Ennek a helyzetnek tarthatatlanságát 1769-ben Bécsben is belátták, s a helytartótanácsot sokkal szélesebb körű önállósággal ruházták fel, így elsősorban felhatalmazta az 1769-i utasítás arra, hogy átnézve a polgári és a bűnügyi perek kivonatait, amelyeket az év végén a törvényhatóságok a helytartótanács elé tartoztak terjeszteni, ha azokban valami szabályszerűt lent talált, az illető törvényhatóságot felelősségre vonhassa. Az uralkodónak csak akkor volt köteles külön jelentést tenni, ha valami rendkívüli eset fordult elő. Egyébként csak általános kimutatást küldött fel arról, hogy a törvényhatóságok e kötelességüknek hogyan tettek eleget, talált-e a kivonatokban valami újszerűt, s ha igen, e tekintetben hogyan intézkedett. Hasonlóképpen önállóan rendelkezhetett a fűzfaültetés, a városi polgárjog megadása (kivéve a külföldi akatolikusokat, akiknek csak az uralkodó adhatott polgárjogot), a törvényhatóságok által fogságba vetettek (akikről év végén kimutatást készített), a
