Levéltári Közlemények, 15. (1937)
Levéltári Közlemények, 15. (1937) - ÉRTEKEZÉSEK - Ember Győző: A magyar királyi helytartótanács ügyintézése I., 1724–1783 : [első közlemény] / 84–161. o.
108 EMBER GYŐZŐ ket, amelyekben nem tudnak azonnal dönteni, kioszthatja jelentéstételre a tanácsosok között. Ezek ugyanúgy tettek jelentést, ahogyan a tanácsüléseken szokták. Jelentésüket a titkár az ügy kivonatos ismertetésével és a kiemelt szempontok feltüntetésével jegyzőkönyvbe foglalta, s ugyanúgy járt el a bizottság döntésével, A jegyzőkönyvet (protocollum) azután mindegyik bizottsági tag átnézte és ha külön véleménye volt, azt beletétette. Az ilyen módon elfogadott jegyzőkönyveket a bizottság elnöke aláírásával hitelesítette és azok ebben az alakjukban kerültek a tanácsülés elé, A titkárnak nem kellett jelentéseket fogalmaznia, amivel nagy munkatöbblettől szabadult meg. így érte el Barinay második célját, a bizottsági munka egyszerűbbödését. 29 A helytartótanácsi munka súlypontja az 1754-i reform értelmében a bizottságokra helyeződött át. A bizottságok már 1724-től kezdve fontos szerepet játszottak a helytartótanács életében, jelentősségük intézményesen azután Barinay László irodaigazgató elgondolása nyomán nyert kifejezést. Barinay nem újított, csupán a fejlődés logikus következményeit vonta le, A helytartótanács életének első éveiben még a tanács a döntő szerv. Az egyes tanácsosok és az alkalmilag kiküldött bizottságok csak előkészítik a tárgyalásra váró ügyeket, a határozatot azonban az együttes ülés nem csupán kimondja, hanem beható tárgyalás alapján hozza is. Amint azonban az azonos természetű ügyeket állandóan ugyanazok a tanácsosok készítették elő, természetes, hogy az egyes kérdésekben olyan hozzáértésre és ismeretekre tettek szert, hogy jelentésüket *a tanácsülés vita nélkül fogadta el. Elősegítette ezt a fejlődést, hogy bár a tanácsnak a törvény értelmében 22 tagja volt, s bár az uralkodó a megüresedett helye2fl Az idevonatkozó tárgyalási iratok a következők: Htt.-i lvt, Id. Mise. No. 65, Királyi leirat, 1753. jan, 23. Conceptus, 1753, febr, 12. A vámügyi bizottság jelentése, 1753. márc, 4. Mise. Fasc. 49, No. 250. A számvevő bizottság jelentése, 1753. márc. 27. Kivonat a htt. ülésjegyzőkönyvéből, 1754. jún, 20. Id. Mise. No. 65. A számvevőbizottság jelentése, 1754. júl. 9. Mise. Fasc. 49. No. 250. A vámügyi bizottság jelentése, 1754. júl. 10. A vallásügyi bizottság jegyzőkönyve, 1754, júl. 12. A nemességvízsgáló bizottság utasítástervezete, 1754. júl. 15. Id. Mise. No. 65, A kegyes-alapítványi bizottság jelentése, 1754, júl. 15, Felterjesztés a királyhoz, 1754. júl. 15. Királyi leirat, 1754. aug. 8. Conceptus, 1754. aug. 16. Az utasítások szövege a htt. A 2320. raktári számú kötetében olvasható. Az állandó bizottságok közül egyedül a gazdasági nem kapott utasítást.