Levéltári Közlemények, 14. (1936)
Levéltári Közlemények, 14. (1936) - ÉRTEKEZÉSEK - Fekete Nagy Antal: A levéltárak kialakulása / 23–36. o.
A LEVÉLTÁRAK KIALAKULÁSA 33 tárai szinte tökéletesnek nevezhető levéltári rendszert mutatnak, kitűnő elenchusokkal, külön a személy- és helyneveket feltüntető mutatókkal. 40 A községi levéltárak kialakulásának lehetőségei és körülményei ugyanazok, mint a családi levéltáraké, mert a város privilégiuma egy nagy családdá fogja össze a szabadságlevélben biztosított jogokban egyenlően részesedő városi polgárokat. A kapott jog közösen illette őket, közösen ügyelnek a jogokat biztosító iratokra is. Korai a levéltár iránti érzék és ennek következtében korai a levéltárról való gondoskodás is, A községi levéltárak első darabjait a szabadságlevelek, vagyis befutó íratok alkotják, azonban anyaga sokkal hamarabb válik összetetté, mert a belső ügyvitel írásos intézése korán szükségessé válik. Míg ez a családoknál, ha egyáltalán jelentkezik is, csak későn következik be, addig a családtagoknál sokkal nagyobb számú polgársággal bíró városoknál korán szükség volt arra, hogy a nagyszámú polgárok egyéni jogait és kötelezettségeit írásban is biztosító telekkönyveket, polgári eskükönyveket, az adás-vételeket, vagy az ezekre vonatkozó szerződéseket, végrendeleteket, céhszabályokat, céhügyeket tartalmazó könyveket, míg a kötelezettségek teljesítését az adókönyvek tartották nyilván, amihez még a városi számadáskönyvek, bírósági és tanácsülési jegyzőkönyvek, stb. járultak. 41 A levéltár regisztratúrája ugyanolyan kezdetleges alapokból indult ki, mint a családi levéltáraknál, de sokkal korábban kialakul, már a nagyobb anyagából folyó kényszerűségből is, a fejlettebb levéltári rend, mely a tartalmi csoportokat egymástól elválasztva korán jól kezelhető segédkönyvekkel szereli fel, kivéve talán a mutatókat, melyek úgy címszavaiknak tökéletlen megválasztásával, mint pedig a keresztnévnek a vezetéknév helyett történt, a magyar kamarákon is szokásos kivetésével csak félsegítséget jelentenek. 42 40 Az Orsz. Levéltárban őrzött Rákóczi-Aspremont levéltárnak elenchusaín kívül kitűnő ,,index familiarum" és ,,index locorum"-Ja van. Hasonlóképen a Gsáky család levéltárának is elsőrangú indexei vannak. 41 Házi Jenő: Sopron levéltára. Lev. Közi. I. 239, s köv, L; Csobán Endre: Debrecen levéltára. Lev. Közi, VI, 215, s köv, 1. V. ö. még Iványí Béla: Eperjes levéltára és Bártfa levéltára c. munkáiban közölt oklevélkivonatokat. 42 Orsz, Levéltár. Kamarai lvt, Camera Scepus, mutatóit a XVI—XVII, századból; Szepesváralia város levéltára XVI— XVII. sz.-i mutatói, stb. Levéltári Közlemények 3