Levéltári Közlemények, 14. (1936)

Levéltári Közlemények, 14. (1936) - ÉRTEKEZÉSEK - Pálfy Ilona: Nemzetközi levéltári szervezetek / 79–98. o.

88 PÄLFY ILONA jelenlegi állapotának ismerete szükséges. E célból a L. Sz. B, elhatározta a londoni „Society" által már előbb meg­kezdet ankét ezirányú kibővítését, AL. B, is ezen a megkezdett úton folytatta ily irányú működését, de figyelmen kívül hagyta a levéltárnokokat közelebbről érdeklő levéltárügyi kérdéseket, A L, Sz, B. pedíg teljes egészében a magáévá tette a H, Jenkínson, a londoni állami levéltár igazgatója által szerkesztett 22 kér­dőpontból álló kérdőívet, amelyeket szétküldtek a nemzeti bízottságoknak, illetve az egyes országok levéltári igazga­tóinak. A beérkezett feleletek alapján 1935-ben kiadott „Guide International des Archives" I, kötete Európa le­véltárügyének kérdés-felelet formájába sűrített teljes hely­zetképét adja, természetesen a levéltárakban való kutatási lehetőségek kérdését is figyelembe véve, A két levéltári kézikönyv között a különbséget már a felvetett kérdések számbeli különbsége is kellőképpen érzékelteti. AL, B, által kiadott „Internationaler Archiv­führer" 12 kérdésének a „Guide" 22 kérdőpontjából 13 felel meg, az I, (A különböző levéltári kategóriák termé­szete, őrzési helye és szervezete), valamint a III, (A le­véltárak nyilvános használatának lehetőségei) főcímek alatt, A Guide többí 9 pontja már kizárólag levéltárügyi és ú. n, levéltártechnikaí kérdésekre kért feleletet, és pe­dig a IL főcím alatt a levéltári anyag (levéltárak) megőr­zésére és selejtezésére vonatkozó szabályokról, a IV,-ben 7 pedig a levéltári anyag (levéltárak) biztonságáról. 9a , ­Kétségtelen tehát, hogy a két nemzetközi szervezet érdeklődése több ponton találkozik, ami feljogosít a kér­désre: miért nem lehetett egy — mindkét szempontot kielé­gítő — levéltári kézikönyvben egységesíteni a feleleteket. Az ok kétségtelenül a két nemzetközi szervezet nehézkes­sége és merevsége, de annál inkább örvendetes, hogy mű­ködésük még sem bénult meg; mindkét kézikönyvben kéz­zelfogható eredmény áll előttünk. Ne vitassuk tehát, hogy miért kellett körülbelül egyidőben, sok tekintetben azonos tartalommal, két kézikönyvet publikálni, már csak azért se, mert végül még ennek is van haszna. A „Guide" elsősorban levéltárnokok részére készült és sok olyan pontra kiterjeszkedik, amelyek kizárólag le­véltártechnikai kérdésekkel foglalkozó levéltári szakembe­Ba Ezekre a kérdésekre a Sz, E, N, B.-nak L. Sz, B, működésével kapcsolatban még visszatérünk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom