Levéltári Közlemények, 14. (1936)
Levéltári Közlemények, 14. (1936) - ÉRTEKEZÉSEK - Pálfy Ilona: Nemzetközi levéltári szervezetek / 79–98. o.
84 PÁLFY ILONA gresszusok levéltári osztálya sem tartja magát illetékesnek. Az a megoldásra váró kérdés, amely az említett nemzetközi szervek érdeklődését a levéltárügy felé fordította, és ami azokat intenzíven foglalkoztatja: a levéltárakban való kutatási lehetőségek kérdése. Ehhez azonban igen sok olyan levéltártechnikai kérdés is kapcsolódik, melyek megoldásától függ a kutatási lehetőségek előmozdítása. (Hogy itt példának csak egyet említsünk: ilyen a levéltári anyagok nemzetközi kölcsönzésének kérdése.) Ezeknek a levéltártechnikai kérdéseknek, amelyekből a levéltártudomány tevődik össze, nemzetközi megvitatására tehát egy külön szervre volt szükség és ezen a téren kapcsolódott a T. T. N. B. levéltárügyi munkásságához a Sz. E, N. B. Említettük, hogy a Sz. E. N. B. a T. T. N. B.-nak. megalakulása, illetve az utóbbi Levéltári Bizottságának megszervezése előtt is foglalkozott már levéltárügyi kérdésekkel nemzeti bizottságai támogatásával, míg végül is 1930-ban, egyidejűleg német és olasz részről kapott ösztönzésre, elhatározta, hogy a fontosabb levéltárak vezetőinek közreműködésével megalakítja a „Levéltári Szakértők Bizottságát" (Commíssíon des Experts Archivistes). A bízottság 1931, április 2—3-án ült először össze a Sz. E. N. B. párisi intézetében, azzal a célkitűzéssel, hogy kizárólag; a nemzetközi szempontból érdekkel bíró „levéltártechnikai" kérdésekkel fog foglalkozni. Tekintve azonban a nemzeti levéltárügyi önállóság sérthetetlenségét, a Szakértők Bizottsága igyekszik távol tartani magától minden olyan működést, amely akár csak a látszatát is kelthetné az egyes; nemzetek levéltári igazgatásába vagy azok levéltári szervezetébe való beavatkozásnak és kizárólag kölcsönös felvilágosító és tanácsadó szervnek tekinti magát. 4 A levéltári szakértők ideiglenes bizottságának ilyen határozatát a Sz. E. N. B. genfi júliusi ülésén jóváhagyta és már 1931. december 19—20-án össze is ült a párisi intézetben a kilenc tagból álló ,»Levéltári Szakértők Bizottsága" (a továbbiakban: L. Sz. B.) a következő összetételben: 5 Bittner (Ausztria); Casanova (Itália); Courteault: (Franciaország); Cuvelíer (Belgium; a Levéltárnokok és Könyvtárnokok 1910. évi brüsszeli Nemzetközi Kongreszszusának főtitkára); Fruin (Hollandia; a T. T, N. B. Le4 „Bulletin de la Cooperation Intellectuelle" 1931. 112—113 é& 171—173. 5 Bulletin C. I. 1931. 541.; L'Année 1933. de la Cooperation: Intellectuelle. 179.