Levéltári Közlemények, 14. (1936)

Levéltári Közlemények, 14. (1936) - IRODALOM - Istványi Géza: Nyers Lajos: A nádor bírói és oklevéladó működése a XIV. században, 1307–1386. (Palaestra Calasanctiana, 4.) Kecskemét, 1934. / 325 - Kumorovitz B. Lajos: Papp László: A hiteleshelyek története és működése az újkorban. Budapest, 1936. / 325–327. o.

326 IRODALOM biztosítására már a világiak is oklevelet igyekeznek szerezni, s az oklevél iránti egyre fokozódó bizalom új oklevéladó fórumokat fejlesztett ki, Földrajzi és főképpen erkölcsi okokból ezek közül a káptalanok és konventek oklevéladása emelkedett legnagyobb jelentőségre, annyira, hogy a XIV. században mint magán-földesúr már maga a király is igénybe vette a hiteles-., helyek okleveleit, sőt I, Károly a királyi udvarban is felállított ilyet. Érthető tehát, hogy diplomatikai irodalmunk mindig nagy figyelemben részesítette ezt a speciálisan magyar intézményt, s Jerney János tollából már 1855-ben megjelent a hiteleshelyek összefoglaló története. A levéltáraknak a kutatók előtt való megnyitása óta kiadott hatalmas okleveles anyag alapján Eckhart Ferenc bővítette ki a hiteleshelyek középkori működésére vonatkozó ismereteinket Die glaubwürdigen Orte Ungarns c, 1914-ben megjelent alapvető munkájában, de az intézmény újkori alakulásával összefoglaló .módon eddig még; nem foglalkoztak. Ezért örömmel fogadjuk Papp Lászlónak nemrég megjelent értekezését, mely joggal tekinthető Eckhart munkája újkori folytatásának. P, tanulmánya 2 részből áll. Az elsőben (1—68. 1.) a királyi Magyarország hiteleshelyeínek török hódoltságkori ésXVIII, századi történetét vázolja, s ezzel kapcsolatban egy külön fejezetben az erdélyi és a Partium-beli hiteleshelyekre i^ kitér, A második részben (69—123, 1.) a hiteleshelyek újkori szervezetéről, a fassiótevés különböző módjairól, a bíráskodással kapcsolatos külső tanúskodásról, a hiteleshelyí írásbeli munkáról, az egyes kancelláriák ügykezeléséről, főképpen pedig a protocollumok vezetéséről és az erdélyi requisitorok működéséről szól, A XVI. században a régi hiteleshelyeknek a fele megszűnt oklevéladással foglalkozni. Ennek okát a szerző a commendatorrendszer térfoglalásában, a Mohács utání általános politikai zűrzavarban, a reformációval kapcsolatos vallási problémákban s legfőképpen a török uralom állandósulásában látja. A török által megszállott terület hiteleshelyeinek egy része teljesen tönkrement, néhány pedig a királyi Magyarország területére jött át. De a hosszú háborúskodások alatt itt is nem egy levéltár pusztult el teljesen. Erdélyben és a Partiumban az ú. n. requisitorok vették át {4—4 levéltári megbízott) a hiteleshelyek oklevéladó működését, A török kiűzése után a legtöbb káptalan és konvent újra fölállította kancelláriáját, sőt néhány újabb püspökség is szerzett magának hiteleshelyi jogosítványt. Különösen a Neoacquistíca Commissío bírtokigazoltatási eljárása adott ebben az időben sok munkát az oklevéladó testületeknek. Az 1723-as törvényhozás a kor szellemének megfelelően bürokratikus szervezetet ad a hiteleshelyeknek. Ekkor ismerik föl a levéltárak jogtörténeti jelentőségét is, s ezért az állam veszi kezébe a levéltárügyet. A XIX. század állama már nem használhatta többé ezt a kétség-