Levéltári Közlemények, 14. (1936)

Levéltári Közlemények, 14. (1936) - IRODALOM - Miklósy Zoltán: Bauer, Otakar: Jihoslovanská archivní úmluva s republikou Rakouskou. (Délszláv levéltári egyezmény az osztrák köztársasággal). Časopis Archivní Školy IX. és X. évf. / 301 - Miklós Ödön: A levéltárnok feladata és készültsége [Nederlandsch Archievenblad] / 301–303. o.

302 IRODALOM holland levéltárnokok jogi és bölcsészeti előképzettséggel rendelkező két csoportja között levéltártudományi felfogásokban lappangott, A jobbára bölcsészeti fakultást végzett ,,történészek" álláspontját Heeringa, a „jogász" levéltárosokét a birodalmi levéltári főigazgató, Fruin képviselte a vita kezdetén. Szóbaj ött a katalogizált anyag időrendi beosztása, a kormányszervek alakulásával kapcsolatosan a levéltári anyag csoportosítása, a katalógushoz kapcsolt bevezetés szisztematikája stb. H, az újabb levéltárosi generációt úgy jellemezte, mint akik egy csapat kiváló „fogalmazók". (N. A, 1930/31. 20—27.) Egy másik cikkben („a levéltárosi pálya poézise") H. két vezető szerepet vivő holland levéltárnok, a néhai Müller és az élő Fruin irodalmi tevékenységének összehasonlítása alapján kimutatni igyekszik, hogy a levéltári munkában milyen szerepe van a történeti tudással párosult képzelőerőnek, szemben a puszta értelmi tehetséggel. Ugyancsak fontosnak tartja a levéltárnokí munka alapos végzéséhez a levéltárnok munkakörének állandóságát, ami azt mutatná, mennyire döntő súllyal esik itt is latba a történelmi elmélyedés (N. A. 1930/31, 54—71). A vitát Ebell folytatta tovább „Problémák" című cikkében. Kiindulópontul azt a kérdést vizsgálja, vájjon a levéltár valamely hatóság működésének emlékeit őrzi-e vagy egyszerűen történelmi dokumentumok gyűjteménye? — mert így kapható felelet arra a kérdésre is, mi a feladata gondozójának. Ezért a holland „Handleiding" létrejöttének előzményeit és körülményeit történelmi visszapillantásban részletesen ismerteti, megállapítván, hogy annak levéltártudományi eredményei nem tételek, hanem csak előírások. Figyelmeztet azonban arra, hogy ha a levéltárban csak történelmi anyagot látunk, az a veszély fenyeget, hogy közérdekű jelentőségéből veszíteni fog, — ás ez nem is felelne meg a valóságnak. A lefolyt évtizedek tapasztalatai arra is tanítanak, hogy a levéltári rendezés olyan alapelvét, mely minden kutató igényét kielégítené, megállapítani lehetetlen, mert ez mindenkor a levéltárban magában található metf (N. A. 1930/31. 123—40.), Ebben a síkban vizsgálja továbbmenőleg a levéltári törvény egyes tételei alapján, hogyan jutunk a levéltárnok hivatali feladatának megismeréséhez? Fejtegetéseiben abból indul ki, milyen célzattal történt az államkormányzat részéről a levéltárak gondozásba vétele és mi lenne a hátránya annak, ha ezt elhanyagolná? A kérdést így felállítva, elsősorban azt állapítja meg, hogy a levéltárnok közhatósági tisztviselő, akinek szolgálata az államélet szerves tartozéka. Hivatali kinevezésének kellékei viszont két csoportra osztják őket: I. és II, osztályú levéltárnokokra. Az első osztályba tartoznak az ú. n, tudományos tisztviselők, a másodikba a többiek. Amott egyetemi előképzettség a leendő levéltárnokí vizsga előfeltétele, emennél nincs arra szükség, A. II. o. levéltárnoki csoportba tartozók tudása ennélfogva erősen eltérő, ezért hivatali beosztásukban