Levéltári Közlemények, 14. (1936)

Levéltári Közlemények, 14. (1936) - IRODALOM - Csobán Endre: Pecchiai, Pio: Manuale pratico per gli archivisti delle publiche amministrazioni e degli archivi notarili. (Gyakorlati kézikönyv a közigazgatás és a közjegyzői levéltárak levéltárnokai számára) Milano, 1928. / 266–273. o.

IRODALOM 269 zásnak indult a XIX. században, a Rísorgímento idején. Az e korbeli olasz levéltárosok közül különösen kitűnt Francesco Bonaíni, aki inkább gyakorlati téren dolgozott. Levéltártant általában nem gyakorlati levéltárosok írtak. Ez az oka, hogy nem önálló tudományként, hanem mint a diplomatika segédtudományát tárgyalják. A felsorolt munkák között akad német szerzőtől Németországban megjelent könyv is, általában azonban olasz munkákat sorol fel. A közigazgatás bonyolult rendszeréből és az írásbeliség kiterjedt voltából azt következteti, hogy az egyiptomiaknak nagy számmal voltak közlevéltáraik. Ugyanezt mondja az asszírokról is Esdrás könyvének 5. és 6. része alapján. A föníciaiak Tírusban, a zsidók a templomi szent hely mellett Jeruzsálemben őrizték irataikat, amelyekben főként a nemzeti és vallásos múlt eseményei találtak feljegyzést, A görög és római levéltárakat Fumagalli nyomán ismerteti. Ezután rátér a középkori európai levéltárakra s a fenntartó hatóság jellege szerint tárgyalja őket, Az állami levéltárakról általában ismert adatokat közöl. A középkori községi levéltárakra vonatkozólag már inkább csak olasz városokra vonatkozó adatokat kapunk P.-tól. A legrégebbi adatok: Novara levéltáráról 1277-ből, Firenzééről 1299-ből s még régebbi Sienából 1246-ból. Egységes községi levéltár létezését nem tartja valószínűnek ebből az időből. Minden önálló hivatal vagy külön hatáskörrel ellátott tisztviselő mellett keletkeztek irattárak s ezeket csak későbbi időben egyesítették. A pápai levéltárat állítólag I. Kelemen pápa alapította az I. század utolsó éveiben, elhatározván a mártírok cselekedeteinek öszszegyüjtését és rendelvén erre a célra hét jegyzőt. Nem egyházi, hanem világi jellegűek Olaszországban a templomépítésí levéltárak (Archivi di Fabricerie). Minden városban világiak alapították ezeket az építő társulatokat s osupán a székesegyház építésére; (a többi templomok általában egyházi pénzből épültek). Ismerve az olaszországi fényes székesegyházak hosszú sorát, elhihetjük, hogy ezek a levéltárak rendkívül fontos és igen régi anyagot foglalnak magukban annyival is inkább, mert a székesegyházak fenntartása és megújítása is ezeknek a társulatoknak a hatáskörében maradt. A pisai dómra vonatkozó levéltári anyag a XI. század közepére megy vissza. A templomépítésí levéltárakhoz sok tekintetben hasonlóak a kegyes alapítványok levéltárai, A milanói kórház levéltárának legrégibb irata 1131-ből való. Különös fontosságuk van Olaszországban a közjegyzői levéltáraknak. Ezt az intézményt tulaj donkép a rómaiaktól örökölték az olaszok s a középkortól kezdve az volt a szokás, hogy a közhatóságok iratait is a közjegyzőknél helyezték el megőrzésre és kezelésre. A XV. szá-