Levéltári Közlemények, 14. (1936)
Levéltári Közlemények, 14. (1936) - ÉRTEKEZÉSEK - Bánrévy György: Az iratkezelés története Budán és Pesten, 1686–1873 : harmadik közlemény / 204–224. o.
218 BÁNRÉVY GYÖRGY ben a jegyzőkönyveket a jelenlevő tanácstagok sajátkezűleg tartoznak aláírni. 204 A helytartótanács, ügykezelését folyamatosabbá akarván tenni, a következő szabályokat írta elő: a felküldött jelentésekben történjék hivatkozás annak a rendeletnek a keltére és számára, amelyre a jelentés készült; a jelentés mellékleteiként felküldött iratokat pontosan, a szöveg szélén is kivetve jelezzék (1769. március 7.). 265 Egy konkrét mulasztás kapcsán a helytartótanács 1770. július 12-én külön is emlékezteti Budát a rendelet betartására, 206 majd kiegészíti ezt azzal, hogy a jelentés tárgyát röviden összefoglalva rá kell vezetni a jelentés hátlapjára, 207 de semmiesetre sem a borítékra, tehát kívülre, mert nem való, hogy a jelentés tartalmát bárki illetéktelen is elolvashassa. 268 A helytartótanács az előírás be nem tartása miatt kénytelen felszólítását a következő években is körrendeletileg megismételni, 269 míg végre 1773, február 1-én hat pontban foglalja össze azokat a követelményeket, amelyek a jelentések szerkesztésénél figyelembeveendők. 270 A kör284 U. o. 419. 263 U. o, Loc. ant. 700. 286 U, o. 1255, 287 U. o. 1884. — 1770. július 23-án kelt rendelet, 288 U. o. 1256. 289 U. o„ 1265, 1266. 270 U. o. 1270. l-o. Angularis numerus intímati, ad quod respondetur, una cum expressione diei, mensis et anni, quibus tale intímatum emanavit, adaequate et clare ín contextu líterarum citetur. 2-o, In una® easdemque repraesentatorias vei responsorias literas plures distinctae matériáé vei tabelláé (quamvis hoc ipsum in intimatis Consilii hujus Locumtenentialis Regíi propter compendium et accelerationem numerosissímarum isthic expeditíonum interdum et necessario fieri soleat) non coadunentur, sed quaevis separatim repraesentetur. 3-0. Sí penes literas advoluta quaepíam mittenda fuerínt, ad haec in talismodi literis per solitas signaturas, uti sunt virgulae aut literae alphabeti vei numeri pro ratíone quantitatís eorum, ordináta provocatio fiat et sine his literae vei advoluta, aut tabelláé sine literis (prout saepúis jam contigit) horsum. non expediantur. 4-o, Cum et id per&aepe acciderít, quod alíqui literas sna® horsum nec subscríptas nec datatas expediverínt, hínc ísta pro futuro praecaveantur, 5-o. Si literae isthuc expedíendae vastiores fuerint, eotum iis per íormam instantíae componendís cooperta ex separata charta superinducatur, sí autem in omníbus suis paginis plene conscríptae extiterint, tunc his una philera alba pro pallio superinsuatur, ut earum