Levéltári Közlemények, 14. (1936)

Levéltári Közlemények, 14. (1936) - ÉRTEKEZÉSEK - Szabó István: A magyar levéltári irodalom feladatai / 7–22. o.

16 SZABÓ ISTVÁN nokaínk szakképzettsége szempontjából különös jelentősége van. Az új képesítési törvény által előírt egyetemi képesítés kétségtelenül hathatós eszköz lesz a vidéki levéltárnoki kar általános színvonalának emeléséhez, az Országos Levéltárban eltöltendő egyévi gyakorlat pedig, melyet szintén kötelezővé tesz a törvény, lehetővé teszi a levéltári hivatással járó tennivalók megismerését. Az elméleti ismeretek megszerzése azonban a levéltártani kézikönyv nélkül mindig rögös munka lesz. A ,,levéltárilag" való gondolkozáshoz, a levéltári munka ez elsőrangú feltételéhez az elméleti ismereteket összefoglaló kézikönyv éppoly szükséges, mint a megfelelő vezetés alatt végzendő gyakorlat. Számolnunk kell azzal is, hogy a levéltárügy terén a közeljövő gyors fejlődést fog diktálni. Már pedig hogy a magyar levéltárnokság e fejlődéshez felzárkózva, annak irányításába is bele tudjon szólni, megköveteli teljes elméleti és gyakorlati felkészültségét. Ez a megfontolás vezet bennünket, mikor a levéltárügy aktuális kérdéseinek megbeszélései mellett egyidejűleg megnyitjuk hasábjainkat ama alapvető levéltári ismeretek előadásának is, melyeket szerencsésebb helyzetben levő nemzetek közönsége az éppen napjainkban egymásután megjelenő önálló levéltártanokban talál meg. Szándékunk összetalálkozik a közelmúltban alakított testületi szervünk, a Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete által időnként tartandó korgresszusok programra jávai, melyekben az időszerű feladatok mellett ezek a fundamentális levéltári kérdések is előadásra kerülnek, éppen a hiányzó levéltártan és levéltári képesítés némi pótlásának gondolatával. Folyóiratunk az idevágó kongresszusi előadások átvételével tehát a fentiekben maga elé tűzött feladatot teljesíti s ezzel nemcsak bevált példákat követ, hanem az 1936-ban tartott első kongresszus kifejezett kívánságának is eleget tesz. Természetesen ez alapismeretek közlésének a kongresszusoktól függetlenül is igyekszünk módját találni s ugyanakkor a korszerű levéltári problémáknak is teret juttatni. Nyilvánvaló, hogy a térrel, melyet folyóiratunk e célra felkínál, még csak egyik feltétele van biztosítva e sajátos levéltári irodalom kibontakozásának. Szükség van levéltárnokokra is, akik ily kérdésekkel irodalmilag óhajtanak foglalkozni. Nem áltathatjuk magunkat: ma tudományosan képzett és irodalmi munkásságra hivatott levéltárnokaínk érdeklődése jóformán egyedül a történettudomány felé fordul, mi azonban