Levéltári Közlemények, 14. (1936)
Levéltári Közlemények, 14. (1936) - ÉRTEKEZÉSEK - Föglein Antal: A vármegyei notárius / 149–171. o.
A VÁRMEGYEI NÓTÁRIUS 167 A leirat szerint azonban ez az új tisztség csak azért engedélyeztetett, hogy a főjegyzőt a levéltár kezelésében támogassa. 85 E leiratot hamarosan követte a Helytartótanácsnak ugyanazon év március 18-án kelt általános rendelete, amely megengedte a vármegyéknek, hogy Sornogy példájára másodaljegyzőt választhassanak. Megengedte a rendelet a kancellisták (írnokok) alkalmazását is — évi 80—100—120 frt fizetéssel, — akik az alispán, a főjegyző és az adószedő mellé osztandók be, A kancellisták azonban nem választás útján nyerték el állásukat, ezeket a főispán nevezte kiA XVIII. sz, második felében a főjegyzők kinevezésének jogát is a legtöbb helyen a főispánok ragadták magukhoz s bár egyes vármegyék évtizedeken át megkísérelték választási jogukat visszaszerezni, a főispánok a központi kormányhatalom támogatásával megtartották maguknak a kinevezés jogát. A Mária Terézia alatt megszervezett második aljegyzői tisztség a főjegyzőkre nézve, mint láttuk, legalább a levéltár kezelését illetőleg, tehermentesítést jelentett ugyan, de utóbb, II, József alatt, ismét csak a levéltár miatt, még nagyobb gond és teher szakadt reájuk. Ezt az újabb gondot a borsodi levéltárügy 60 eredményezte. Az itt megállapított hibák és mulasztások és az ezt követő mértéken felüli szigorú büntetés megrémítette a vármegyéket és most már mindenütt nagyobb gondot fordítottak a levéltárra; annál is inkább, mert a király néhány évvel a borsodi eset után ugyancsak a levéltár elhanyagolt állapota miatt Zágráb és Szerem vármegye ellen is vizsgálatot indított, Itt azonban megkegyelmezett a főjegyzőnek, aki túlhalmozott munkájával védekezett. 87 Az 1785, márc, 24-én 3521, kanc, sz. alatt kiadott legfelsőbb rendelet szerint a levéltár jegyzék mellett adandó át a főjegyzőnek és annak megóvásáért a felelősség Őt terheli. 88 A főjegyzők tehát saját érdekükben ismét kénytelenek voltak minden idejüket a levéltár gondozására fordítani. Közben II, József megszüntette a vármegyék autono85 Somogy vm. ltára 1773. jkv. I, 508, — U. o. Nagy Lajos levéltárnok (1870) „Levéltári kis tükör" c. segédkve. 86 Föglein: Baranya vm, ltára, Lev. Közi. 1928, 229. — Klein: Borsod vm. ltára. Lev. Közi. 1935, 85—95. 87 Orsz. Ltár. Kanc. 1786. 11803, m 1785. évi 10609. sz. helyttan. körrendelet. Collectio Normal, in Polit. Cott. 1779—1785, L 90—95.