Levéltári Közlemények, 13. (1934)
Levéltári Közlemények, 13. (1935) 1–4. - ÉRTEKEZÉSEK - Bánrévy György: Az iratkezelés története Budán és Pesten, 1686–1873 : második közlemény / 171–215. o.
180 DR. BÁNRÉVY GYÖRGY panasz esetén a ,, contra" szó után az ellenfél neve és végül az ügy rövid megjelölése, tehát a benyújtott írat külzetén feltüntetett tartalmi kivonat, a lap baloldalán, míg a tanács határozata mellette a jobboldalon kapott helyet. Ha eredetileg a kamarai adminisztrációhoz beadott és onnan a tanácshoz hátirattal áttett ügydarab került jegyzőkönyvbe, akkor ott a kamarai adminisztráció határozatának másolatát is megtaláljuk egész terjedelmében. A tanácsülés tárgyalásaiban az ügyek természete szerint követett sorrend tehát az volt, hogy először a szóbeli előterjesztéseket, köz- és városigazgatási ügyeket vették elő és azután került sor az írásban benyújtott kérvények és jelentések tárgyalására. Magától értetődően vannak jegyzőkönyvek, amelyekben nem oszlanak meg a bejegyzések, mert hiszen voltak tanácsülések, melyeken vagy csak szóbeli előterjesztéseket vagy csak kérvényeket és írásbeli jelentéseket tárgyaltak, A színdíkusnak a jegyzőkönyvezés technikai lebonyolításában a kézírás tanúsága szerint segítségére volt a kancelláriai írnok — ebben az időben Ludwig János, 86 akinek bejegyzéseivel az évek folyamán egyre gyakrabban találkozunk. Az írnok általában a kérvénykivonatokat írta be — nem dönthető el, hogy a tanácsülés alatt-e, vagy utólagosan a szindikus jegyzetei alapján, 87 Az 1699, évi jegyzőkönyvekben már mint rendszert figyelhetjük meg, hogy Maylin színdíkusnak a szóbeli előterjesztéseket és elintézésüket megörökítő bejegyzései után a tanácsülés tárgysorozatának második felében a kérvények kivonatait a határozatokkal együtt Ludwig kancellista írja be a jegyzőkönyvbe, sőt, ha a tanácsülésen csak írásban benyújtott könyvbe a tételt mint kivonatot. Pl, Dienstgehorsamste Relation, •.. per me Rudigertim Casparum Keppeler (Maylin szindikus írásával), vagy: Bernhardt Fereti contra meinen gewesten Gesellen (Ludwig írásával). — Szfőv. Ltár, Budai tan. jk. 1696. máj. 25. és 1700, szept. 13, 86 Sajátkezű aláírása és pecsétje alapján hiteles írását ismerjük az 1705. évben kiadott szüretbárcák és a szőllők utáni díjak összeírásaiból (Szfőv. Ltár. Budai telekkönyvek 400. Telekkönyvi számadások 1705.), valamint 1703. mára 5-én a tanácshoz jutalom iránt benyújtott kérvényéből és az ugyanakkor 18 írtról kiállított nyugtájából, továbbá a tanácsülési jegyzőkönyvek másolataiból, melyeket több helyen is ellátott a monogrammj ával (pl. az 1704, és 1705. évek végén). 87 Das die Beschaidt under wehrenden Rath vorgemerckht werden sollen. — Bösmger polgármester második „Clag-Punct"-ja Maylin szindikus ellen 1703. jan. 19-én, lásd a 74, jegyzetet.