Levéltári Közlemények, 13. (1934)
Levéltári Közlemények, 13. (1935) 1–4. - ÉRTEKEZÉSEK - Bánrévy György: Az iratkezelés története Budán és Pesten, 1686–1873 : második közlemény / 171–215. o.
AZ IRATKEZELÉS TÖRTÉNETE BUDÁN ÉS PESTEN 1686—1873. 177 dolatnak adott kifejezést, természetesen a saját működését véve kiindulópontul, amikor első tanácsülésnek írta be az 1694. május 19-ít. A ,,Sessio l-ma"-tól még a ,,Sessio 7-ma"-ig (június 7,) tartotta számon a hívatalnokoskodása kezdetétől számított üléseket és ez a határ abból a szempontból el is fogadható, hogy bár Maylin működését megelőzően is voltak — legalább egy időben — rendszeresen vezetett tanácsülésí jegyzőkönyvek, véglegesen kialakult formában, ezentúl meg nem szakadó egymásutánban és ülések szerinti következetességgel Maylin szindikus vetette meg összefüggő sorozatuk alapját. 68 Maylin az alkalmaztatására vonatkozó bejegyzések, vagy az esküszöveg helyett (ezek olvashatók a jegyzőkönyv másolati példányában) csak ezt a három szót írta az 1694. május 19-i eredeti jegyzőkönyvbe: „Deo secundante a[men?]". 69 Az új szindikus azonban földi hatóerőkkel is felvértezte magát, hogy munkáját sikeresen végezhesse, A pályázati kérvényére vezetett kedvező tanácsi határozatból tudjuk, hogy egy magas pártfogón kívül, kiváló képességei és különböző helyeken szerzett törvényszéki gyakorlata ajánlották a szindikus tisztségére. 70 Feladatát mindenben, így a jegyzőkönyvezésben is pontos lelkiismeretességgel látta el, sőt működésében kezdeményező erő is megnyilvánult. 1703, január 16-án hivatalos megbízást kapott, hogy a tanács tekintélyének fenntartását szolgáló tervezetet dolgozzon ki, Maylin öt pontból álló elaborátumot készített, mely a helyzet világos átlátásáról és erélyes elgondolásról tanúskodik. Az első pontban követeli az ülések pontos megtartását és szükségesnek tartja, hogy a polgármester előterjesztése után a szavazás minden zavartól mentesen menjen végbe, „damit sodan der gemachte Schluss ordentlich ad prothocollum genohmmen werden könne". 71 A maga munkájának zavartalanságát óhajtja ezzel biztosítani, hogy a bejegyzéseket pontosan hajthassa végre. A jegyzőkönyvben való megörökítésre méltó tárgy feljegyzését nem is mulasztotta el soha68 Maylin távollétében sem marad ezentúl gazdátlan a tan. jk, (v. ö. a 66, jegyzettel), míg 1689. februárjának második feléből, amikor Küechl szindikus Bécsiben tartózkodott (Küechl két id. levele és Gárdonyi A.: id. m, 585. 1.), hiányzanak a bejegyzések. 89 Az utolsó szó félig kiszakadt; lásd Szfőv, Ltár, Budai tan. jk. 1694. máj. 19. 70 Id. tan. jk. 71 Szfőv. Ltár, Budai tan. jk. 1703. jan, 16, ugyanannak másolata és 1703. jan. 19. Levéltári Közlemények 19