Levéltári Közlemények, 13. (1934)
Levéltári Közlemények, 13. (1935) 1–4. - ÉRTEKEZÉSEK - Fekete Lajos: A Rákóczi–Aspremont-levéltár török iratai / 123–157. o.
156 DR. FEKETE LAJOS 79. .. K. n. [1708, végéről?] Rákóczi Ferenc azon levelének tartalma, amelyet egy hónappal ezelőtt konstantinápolyi emberéhez küldött. Seregei három oszlopban működtek: az egyik Eszterhás Antal vezetése alatt a Dunántúl, a másik Károlyi Sándor parancsnoksága alatt Erdélyben, a harmadik a Vág vidékén, mindegyik 20,000 főnyi erővel. Az utóbbi seregnél tartózkodott a fejedelem is. Ez a sereg elfoglalta Csejtét, aztán Trencsént vette ostrom alá, de itt az ellenség — főleg lovasságát — hirtelen megtámadta. Ez megingott, erre a fejedelem erősítést vitt oda, de lova felbukott, ő maga arcán és több más helyen megsérült. Hamar elterjedt a híre, hogy „elesett" (,düstü'), ami a magyarban egyjelentésű azzal, hogy „meghalt". Serege megzavarodott, visszavonult. 200 gyalogost és 500 lovast vesztett, ez számra nézve nem sok, de szégyennek nagy, A siker után az ellenség vérszemet kapott, elfoglalta Nyitrát, de utóbb a fejedelem csapatai elől átkelt a Vágón és a komáromi szigetre húzódott, A fejedelem most hadait rendezi, s reméli, hogy vereségét rövidesen megbosszulja, Űjvár körüli csapatai pihent erők, a fenti csatában nem vettek részt, állandóan zaklatják az ellenséget, egyéb csapatai Pozsony körül és a Morvában portyáznak. Eszterhás Antal (Esterhas An(on) Sopronnál szétvert 500 főnyi császári sereget, Nezsidernél megostromolta sáncait (sans), nyolc ágyúját elvette, Bécsig hatolt. Balog Ádám (Balok Adam) Fejérvár (Üstüni Belgrad) tájékán működik, 5000 főből álló császári (horvát és szerb) sereget, amely Simontornyát (Simotorna) ostromolta, pár ember híján lekaszabolt. Károlyi Sándor Erdélyben Madarasnál (Madaras)" levágott 300 császári katonát és sok foglyot ejtett. Arad64 Helyesen: Madarász (?) Szatmár megyében, Kővártól északnyugatra.