Levéltári Közlemények, 12. (1934)

Levéltári Közlemények, 12. (1934) 1–4. - ISMERTETÉSEK - Klein Gáspár: Navora Kálmán és Navoráné Sántha Matild: Mezőcsát borsodmegyei nagyközség története. Mezőcsát, 1931. / 201–205. o.

204 ISMERTETÉSEK elbeszélése után írnak történetet, azok nem tudhatják a sok adat között, hogy Csat 12 lakosonként báránytízedben 1 bárányt fizet, ami pl. 1575-ben 75, 1579-ben már 96 bárányt tett ki, tehát a népességi statisztikához, a népmozgalmi táblázatokhoz értékes adatokat találunk. Azt sem tudják, hogy I. Lipót 1698. nov. 12-én Csatot két vásárral adományozta meg, Csat helység nemeseinek pedig megengedi, hogy a helységben egy vámszedőházat állíthassanak s az utasoktól maguk számára vámot szedhessenek, mint ahogy az elbeszélőktől azt sem hallhatták, hogy 1689-ben a megyében nemesi összeírás volt és ekkor a csati nemeseket is feljegyezve találjuk. Tudjuk, hogy Csat 1700-ban már mezőváros és ekkor Makiári Gergely Csatot tartozékaival, valamint a Csitke és Burok nevű pusztákat 5300 forintért megveszi a Pottornyai családtól. 1712-ben mint város már azt a statútumot alkotja, hogy a tanács beleegyezése nélkül senki telkét eladóvá nem teheti és el nem adhatja, 1719-ben kiváltságos városként szerepel, 1736-ban pedig mint református városról esik Csatról említés, mely Ároktőtől és Igricitől egyforma távolságra van és Igricitől csak egy mocsár választja el. Az egyházak történeti áttekintése is hiányos. Többek között arról sem tudnak a szerzők, hogy 1460-ban Barnabás volt a csati plébános, ki Berzevicí Pohárnok István és neje gyóntatója és a mezőnyárádi szent egyház gondnoka. Ha megemlíti Tarczalí Ferencet, mint csati református papot, meg kellett volna említenie a jóval előbb, az egyház megalakulásakor szereplő Bolgár Jánost 1576-ból, valamint Csanádi Mihályt 1578-ból. Ki kellett volna arra is térni, hogy Tarczalí, Parasztbikk, Tarján, Keszi egyházak lelkésze volt s 1582-től csaknem az összes lelkész neve ismert, az egyház régi jegyzőkönyve pedig 1734-től kezdődik. A protestáns papok egyébként nemcsak kezdetben, mint a szerzők vélik, hanem még nagyon sokáig Verbi Deí xninisternek nevezték magukat. Kultúrtörténeti szempontból a boszorkányok szerepét is megemlíthették volna, hiszen Csat erről valamikor híres volt. Találkozunk olyan dolgok fejtegetésével is, melyek egyáltalán nem tartoznak a tárgyhoz. Nyelvükben germanizmus lépten-nyomon előfordul, amely körülményt, mint tanítóknál, annál inkább kifogás tárgyává kell tennünk. Nem egyszer helytelen fogalmazás és hibás logikai meg-