Levéltári Közlemények, 12. (1934)

Levéltári Közlemények, 12. (1934) 1–4. - VEGYES KÖZLEMÉNYEK - Bánrévy György: Hogyan idézzünk és közöljünk levéltári iratokat / 210–223. o.

VEGYES KÖZLEMÉNYEK 211 beköszöntőjében olvasható szavai indítanak, melyek szejínt a Levéltári Közlemények ,,, . . magyar történelmi szakfolyóirat, mely az igazság forrásaihoz akar elvezetni".

2 Exempla docent: a hibákra való rámutatással az igazság forrásaihoz vezető biztos és helyes utat óhajtom kijelölni, hogy a jövőben egyre kevesebben tévedjünk el a pontatlanságok, pongyolaságok, téves utalások, hibás idézetek és a valóságnak meg nem felelő szövegközlések veszedelmes bozótjában. Az idézendő és tárgyalandó művekhez tehát pusztán példákért fordultam. Hogy miért választottam mégís Budapest székesfőváros történetének egy-egy részletével foglalkozó öt monografikus munkát, azt magyarázza egyrészt hivatali és kutató működésem köre, de elsősorhan az, hogy az eddig oly mostohán kezelt és csak az utolsó években fellendült budapesti várostörténet szorul rá legjobban, hogy a legszigorúbb kritikán megszűrt tudományos munkálkodást állítsuk feldolgozásának szolgálatába. Az öt mű, melyet a fenti szempontok szerint és célból meg fogok vizsgálni, megjelenése időrendjében a következő: Schoen Arnold: A budavári Szentháromság-szoboremlék, Budapest, 1918; England érné Brüll Klára: Orvosok és kórházak Pest-Budán a legrégibb időktől a városok egyesítéséig, Budapest, 1930; Schoen Arnold: A budapesti központi városháza, Budapest, 1930; Schoen Arnold: A budai Szent Anna-templom, Budapest, 1930; és Dvihally Anna Mária: A budai szőllőművelés története, Budapest, 1932, A leghatározottabban óvakodom azonban attól, hogy a munkák tartalmi bírálatába a legcsekélyebb mértékben is belehocsátkozzam, Ez most a dolog természete szerint nem is lehet célom. Ha — mínt Schoen munkáinál — mégis kénytelen leszek egy-két ponton az illető részlet tartalmára is kitérni, annak oka az, hogy a levéltári anyag tetves, hibás felhasználása nem maradt meg egyszerű szövegközlésí valótlanságnál, hanem a belőle vont (tehát alapjában helyt nem álló) következtetés révén meghamisította a tartalom igazságát is. Englanderné és Dvihally munkáiból a levéltári forrásokra történt nem szabatos, sokszor következetlen, néha teljesen általános és elégtelen utalásokat mutatom ki. Englanderné beszél (47—48. 1.) egy orvosi jelentésről (közli is), melyet a Fővárosi Levéltárban talált. Hogy hol, milyen kategóriában, milyen szám alatt, arról azonban nem 2 1. évi. 1923. 1. 1. 14«