Levéltári Közlemények, 12. (1934)

Levéltári Közlemények, 12. (1934) 1–4. - ISMERTETÉSEK - Ember Győző: E. Müller–E. Posner: Übersicht über die Bestände des geheimen Staatsarchiv zu Berlin-Dahlem. I. Hauptabt. Leipzig, 1934. / 177–182. o.

173 ISMERTETÉSEK tájékoztató készülne. Az ideális tájékoztató természetesen teljes és részletes kellene legyen. Erre azonban csak idővel, a levéltárak rendezése után kerülhet sor. A részletekbe nem merülő, mégis teljes tájékoztatót aránylag rövid időn belül el lehetne készíteni. Ez kellene minden levéltár legelső feladata legyen. Tanulságos megfigyelni, hogyan oldják meg a szerzők ezt a feladatot, A berlin-dahlemi titkos állami levéltár általuk ismertetett része 179 repositurára oszlik. A repositurák két csoportot alkotnak: az első 69 az ú. n. régi, a többi az ú. n. új repositurák csoportját. A régi repositurák proveniencíája egységes, egy-két kivételt nem számítva a titkos államtanács tárgyi szempont szerint szétosztott iratanyagát tartalmazzák 1808-ig, amikor a porosz minisztériumokat felállították. A későbbi időből csak olyan írat került a régi repositurákba, amely nem ment keresztül valamely hivatal registraturáján, különben a proveniencía elve alapján annak a hivatalnak az iratai között van a helye. A 110 új repositura mindegyike más és más proveniencía jú, a porosz állam különböző hivatalainak iratanyaga van bennük olyan sorrendben, ahogyan az a titkos állami levéltárba került. A repositura-rendszer a régi reposíturáknál mesterséges, az új reposituráknál természetes, elméletileg lehet ellene kifogást felhozni, azonban mint gyakorlati megoldás célszerű, lehetővé teszi a könnyű és gyors áttekintést, ami alkalmazását eléggé indokolja, A tájékoztató szerzőinek munkáját igen megkönnyítette- A repositura száma, az íratok kelte után közlik azokat a levéltárés hivataltörténeti adatokát, amiknek ismerete igen megkönnyíti az anyag használatát. Ez a rész olykor túlméretezettnek tűnik fel, különösen, mert a német hivatal- és levéltártörténet hatalmas irodalommal dicsekedhetik. Feleslegesnek mégsem tekinthetjük a pompásan összeállított kis összefoglalásokat. A magyar tájékoztatóknál ez lenne a legnehezebb, de legszükségesebb rész a megfelelő irodalom hiánya következtében. Azután a repositura tartalma jön. Ez természetesen nem lehet részletes, hogy mindig a legfontosabbat emeli-e ki, azt az egész tartalom ismeretében lehetne csak megállapítani. Igen fontos, hogy dőlt betűk hívják fel a figyelmet arra, amit a kutató a cím után indulva nem keresne a reposíturában. Végül a segédkönyvek felsorolása, utalás rokontartalmú repositurákra, a kérdéses levéltár- és hivataltörténeti irodalom megadása következik. A magyar tájékoztatók szerkesztői tanulság-