Levéltári Közlemények, 11. (1933)

Levéltári Közlemények, 11. (1933) 1–2. - Kisebb közlemények - Sümeghy Dezső: Tíz év egy rombadőlt levéltár történetéből / 141–150. o.

KISEBB KÖZLEMÉNYEK 145 darabjai borították az irathalmazok és a zsúfolásig megtömött szekrények és állványok között még szabadon maradt padozatot is, valóságos felfedező úttal lehetett csak valamennyire is végigjárni. Ezen a hetekig tartó előzetes átvizsgáláson összegyűjtött adatokra támaszkodva, a levéltári anyagot két főosztályra tagoltam és pedig a legelfogadhatóbbnak látszószempont, a kronológia alapján: az első főosztályba soroltam a középkorral kezdődő s a rendi alkotmány megszűnésével záródó korszak iratait, a régi levéltári anyagot, mely nemcsak történelmi, de iratkezelési szempontból is külön, egységes egészet alkot (1848); a második főosztályba soroltam be az újabb levéltári anyagot, két osztályra bontva,, melyek egyikét egy, ma már ugyancsak lezárt korszak, az abszolutizmus (és az úgynevezett provizórium), a másikát pedig az 1867. évvel visszaállított alkotmányos igazgatás iratanyagából alakítottam. E két főosztályhoz kapcsoltam a mintegy 3.000 kötetre becsült könyvanyagot. Ebből állítottam össze a mai könyvtar&t, mely most már, mint harmadik főosztály, a levéltár szerves részét alkotja. Az egyes főosztályok (osztályok) anyagának ilyen általánosságban történt szótválasztása mellett a mintegy 12 vagonra rugó iratanyag nagy tömege és sokfélesége szükségessé tette még mindkét főosztályon (osztályon) belül kútfők, csoportok és alcsoportok alakítását is. Ezek kijelölésénél és elhatárolásánál arra törekedtem, hogy a megyei élet egyes fórumainak és szerveinek működésében kirajzolódó körvonalak, összefüggések és kapcsolatok, más szóval az egész megyei szervezet külső keretei ne csak az iratokon belül, hanem már a levéltári anyag külső elrendezésében is kidomborodjanak, anélkül azonban, hogy ezzel a tagolással a levéltárnak másfélszázaddal ezelőtt kialakított, eredeti kezelési rendszerét, a status quo ante-t megbolygatnám. Ezzel a csoportosítással tulajdonképen az egész anyag áttekinthetőségét, a kezelés ós nyilvántartás könnyebbségét, tehát az eligazodás és a kutatás egyszerűbbé tételét kívántam elősegíteni. E tekintetben különben is bizonyos adottságokhoz alkalmazkodtam. Dallos Márton aljegyző, később levéltáros és táblabíró (t 1808), akinek nevéhez a levéltár első, alaposabb rendezése is fűződik, hasonló átcsoportosítással teremtett rendet abban a zűrzavarban, mely addig a levéltár anyagában uralkodott. Rendszere ugyanis abban állott, hogy a közgyűlési iratokat („acta protocollata") elválasztotta a levéltár egyéb irataitól („non protocollata") s az utóbbiakat kezelési szempontból különálló egységekre bontotta. Így alakította ki — többek