Levéltári Közlemények, 11. (1933)

Levéltári Közlemények, 11. (1933) 1–2. - Kisebb közlemények - Sümeghy Dezső: Tíz év egy rombadőlt levéltár történetéből / 141–150. o.

142 KISEBB KÖZLEMÉNYEK. két a soproni népszavazás mégis csak megmentette számunkra,, a levéltár is visszaköltözhetett régi otthonába, ahova azonban, már nem mint „levéltár'', hanem mint szinte hasznavehetetlennek látszó papírtömeg érkezett vissza. így lett az akkori viszonyok egyéb súlyos bajai között is egyik legégetőbb kérdés a romok eltakarítása, a levéltár újjáépítése. A rendezés már kezdetben kettős célkitűzéssel indult meg: egyrészt minél előbb visszaadni a levéltárat eredeti rendeltetésének, másrészt a sok szenvedésen átment anyagot olyan díszes külső keretben elhelyezni, amilyent ezek a vármegyei multat őrző emlékek méltán megérdemelnek. Az erre irányuló munka azonban;, amilyen elkerülhetetlen, éppen olyan nehéz feladatot is jelentett. A legnagyobb nehézség nem abban állott, hogy a levéltár eddigi kezelési rendszere teljesen felbomlott ós a különféle gyűjtemények egyes iratcsomói a legnagyobb összevisszaságban és mennyezetig érő halmokba tornyosulva hevertek a szekrényekben, állványokon, padozaton, sőt még az ablakmélyedésekben is, bár ennek az óriási irattömegnek megmozdítása, egyik helyről a másikra való átrakosgatása, az emeleti és földszinti helyiségbe való szétosztása sem csekély munkát követel. Mégis sokkal kótségbeejtőbb volt ennél a sebtében végrehajtott kényszerköltözésnek az a következménye, hogy a szállításra elő nem készített —• a szemtanúk szerint — lapáttal és vasvillával egymásra dobált iratcsomagokról és kezelési segédkönyvekről a tárgykört ós évszámot jelző felírások leszakadoztak, vagy leváltak, ezenfelül az iratok igen jelentékeny, mennyiségileg mintegy három vagonra tehető része — ne keressük most, kinek bűnös lelkiismeretlensógéből —- szertehullott, darabokra bomlott. Tetézte a helyzet reménytelenségét az is, hogy az úgynevezett szanálás miatt, melynek a létszámcsökkentésre vonatkozó intézkedéseit talán sehol sem hajtották végre olyan becsületesen, mint Sopron megyében, a rendezésnél igénybevehető segédmunkaerő sem állott rendelkezésre. Amikor 1923. év júliusában az akkor már Sopronba visszaszállított levéltárat átvettem, már az első pillantásra kétségtelennek látszott előttem, hogy a romhalmazt eltakarítani s helyébe a megmaradt roncsokból új levéltárat építeni rendszeres, tervszerű munka nélkül nem lehet. Az első teendőm volt tehát a rendezési terv elkészítése s e végből a levéltár egész anyagának vázlatos átvizsgálása. A levéltár emeleti (5 szoba) és földszinti (3 nagy összefüggő teremből álló) helyiségeit, melyekben az iratkötegekről leszakadt jelzőfelírások és a szertehullott iratcsomagok egyes