Levéltári Közlemények, 10. (1932)

Levéltári Közlemények, 10. (1932) 1–2. - ISMERTETÉSEK - Fekete Lajos: Das Archiv des Bosnakien Osman Pascha. Hrsg. von Franz Babinger. Berlin, 1931. / 148–152. o.

ISMERTETÉSEK 149 kerültek, s amint Meninski jelentése alapján megállapítható, az idők folyamán elveszett egy-két darab hiján mind megmaradtak. Az iratgyűjtemény — a bosnyák Oszmán pasa „levéltára", ahogy Babinger nevezi — az állítólag hercegovinai származású Oszmán pasának személyi irataiból, hozzá intézett rendeletekből, utasításokból (s néhány egyéb, vegyes tárgyú lajstromból) áll, megadja tehát életének főbb mozzanatait, egy 17. századbeli török főember pályafutását. Sajnos, privát tartalmú missilis, melyből személye közvetlenebb és élesebb megvilágítást nyerhetne, nem akad köztük. Oszmán, ki mint keresztényhitű bosnyák szülők gyermeke, 1627 körül állítólag a hercegovinai Kazánéiban született, pályafutását alsórangú szolgálatokkal kezdte. A boszniai pasa közvetítésével került Konstantinápolyba, ahol eleinte a szultáni kertekben teljesített szolgálatot, majd a szokásos ranglétrán fokról fokra emelkedve, alsórangú tiszt, 1672-ben a palotai őrség egyik csapatának, a bostandzí-knak parancsnoka (bostandzi baH), 1675 végén isztambuli kalm-makűm, azaz a nagyvezér helyettese lett. Ez utóbbi már magas birodalmi tisztség volt, melyből tárva állt az út további érvényesülésre, különösen mióta korának polilikai divatja szerint házasságkötéssel erősítette helyzetét és kapcsolatait korának vezető politikai köreivel. Mint Kara Musztafa pasának, a nagyvezérnek veje szerzi meg magának, szíriai és anatóliai bejlerbejsége után, a nagyjövedelmű egyiptomi helytartóságot (1680), melyet ismételt meghosszabbításokkal majdnem négy évig, 1683 őszéig bír. Átmenetileg — ekkor másodízben —• még ráruházzák a hirtelenül megüresedett szíriai helytartóságot, de a nagy háború végleg Európába szólítja, ahol eddig simán ívelő pályáját hirtelen fordulatok zavarják meg. Nagyvezér-apósának bukása és kivégeztetése után Bosznia bejlerbejévé teszik meg, ami ekkor nem nagy pénzű, fényes állást, hanem felelősségteljes és veszélyes hadseregparancsnokságot jelentett. Kormányzóságában nem sok öröme telhetett, azt talán már nem is látta, a harctéren pedig, ahol szerepelnie kellett, nem volt szerencséje. Rangját hamar elveszti s kénytelen megelégedni az alacsonyabb jelentőségű pozsegai sandzakbejséggel. 1686-ban még egyszer fontosabb posztra állítják, az egri bejlerbejség élére. Ez utolsó rangja és állomása. A keresztények által lazán körülzárt várban, még tartaná magát, de egy portyázása alkalmával Caraffa tábornok emberei a szoláti völgyben kíséretével együtt; körülfogják s felkoncolják (július 22).