Levéltári Közlemények, 10. (1932)
Levéltári Közlemények, 10. (1932) 1–2. - ÉRTEKEZÉSEK - Föglein Antal: Tolna vármegye levéltára / 67–91. o.
56 DR. FÖGLEIN ANTAL zése és lajstromozása befejezést nyert, a lajstromozói állás megszüntetendő és a további, levéltári teendőket a notariátusnak kell majd elvégeznie. És most, 1821-ben, elvette a levéltárba beosztott írnokot is. Lengyel ebből látván, hogy a kormányszéknek a vármegyével szemben eddig tanúsított ridegsége még mindig fennáll és így az ő állása is biztosan meg fog szűnni, mihelyt a régebbi, a XVIII. századi anyagot végiglajstromozta, egyszerűen beszüntette e régebbi iratok lajstromozását. A vármegye viszont tudván, hogy elveszít egy szorgalmas, hűséges és nélkülözhetetlen tisztviselőt, akinek munkáját a notariátus úgysem fogja elvégezni, 1818-tól kezdve beszüntette rendszeres jelentéseit a levéltári munkálatokról és a levéltár állapotáról. lengyel így titokban még évekig megmaradt az állásában ós folytatta hasznos munkásságát. 1833-ban meghonosította az iktatókönyv vezetését. Bővítette a tartalmi csoportok számát és a pestvármegyei rendszert követve, az 1692—1769. évi iratokat, ameddig t. i. a lajstromozással eljutott, tizenkét csoportba osztotta be. Még 1836-ban is ő volt a levéltár gondozója: de csak a naponként befolyó ügyiratokat lajstromozta, illetve vette iktatóba; az 1769—1809. évek iratait lajstromozatlanul hagyta 80 ós csak az 1770—1785. évi iratokhoz készített mutatókat. Ez volt az eredménye a kormányszék szűkkeblűségének és a vármegyével szemben tanúsított, semmivel sem okolható rideg, elutasító magatartásának. Utólag sem lajstromozta senki ezeket az iratokat. Máig is csak időrendben fasciculálva sorakoznak az állványokon. Az abszolútkor, majd a provizórium idejében jó kezekbe került Tolna vármegye levéltára: előbb Babits Mihály, utóbb egy 1722-ben Mözsön letelepedett derék sváb család sarja, tehát a vármegye szülöttje, Főglein Mihály, volt a levéltárnok. Míg annyi más levéltárban egész megszokott dolog volt az iratoknak politikai okokból való eltüntetése, vagy csonkítása, e két levéltárnok becsülettel, hűséggel gondozta a rájuk bízott iratokat. És nem hallgathatjuk el azt sem, hogy a vármegyei levéltárak és így a tolnavármegyeinek életében is éppen az elnyomatás kora hozta meg azt az üdvös rendelkezést, amelyre a rendi alkotmány idejében a kormányszék sohasem gondolt, hogy t. i. rendes ügykezelést állapított meg ós írt 80 U. o. 1818. f. 1. p. 192. — 1836. f. 1. p. 264.
