Levéltári Közlemények, 10. (1932)

Levéltári Közlemények, 10. (1932) 1–2. - ÉRTEKEZÉSEK - Föglein Antal: Tolna vármegye levéltára / 67–91. o.

82 DR. FÖGLE1N ANTAL 1798 március 27-i pártoló felterjesztésével, a Kancellária*

5

' csak annyit engedett meg, hogy a vármegye főjegyzője napidíjas kisegítőt vehessen maga mellé és ez végezze a levéltári rendezést.

66 Vagyis, míg más vármegyék minden nehézség nélkül megkapták az új tisztviselőt, a levéltárnokot, Tolna vármegyétől legfelsőbb helyen megtagadták. És ezzel megkezdődött egy hosszú, évtizedekig tartó küzdelem a vármegye és a kormányszék között, amelyben felsőbb helyen, érthetetlen okból, a vármegye minden jogos kérelmét, igyekvesét, hogy tisztikarát a többi vármegyéhez hasonlóan kiépítse és levéltárát rendszeres munkával, megfelelő tisztviselővel rendbehozassa, elgáncsolta. 1811-ben, amikor már a legtöbb vármegyének évtizedek óta volt másodaljegyzője és emellett már volt külön levéltárnoka is, vagy legalább lajstromozója, tehát külön levéltári tisztviselője is, sőt, voltak vármegyék, ahol már allevéltárnok is működött, Tolna vármegye azt kérte a kormányszéktől, hogy most már ő is tarthasson másodaljegyzőt. Kérelme teljesült ugyan, de megint csak azzal a feltétellel, hogy a most engedélyezett új tisztviselő végezze a levéltári lajstromozást. Tehát a vármegye tulajdonképen most sem kapott segítséget, mert hiszen az új tisztviselő nem volt egyébnek tekinthető, mint a főjegyző mellett működő és levéltári munkát végző napidíjasnak tisztviselővé való' átminősítése. 1813-ban a tisztújító széken a főispán az általa kinevezett első aljegyzőt bízta meg a levéltár gondozásával. Ez a tisztviselő azonban másnap leköszönt, azzal magyarázván elhatározását, hogy ő annyi munkát nem hajlandó elvégezni. Minthogy más alkalmas embere a főispánnak nem volt, azelőtte való napon kinevezett második aljegyzőt előléptette első aljegyzővé és az egyik tiszteletbeli aljegyzőt, tehát egy, az iskola padjából akkor kikerült, teljesen kezdő fiatal embert, második aljegyzővé. És most itt állt a vármegye a teljesen rendezetlen levéltárával. A rendezés és lajstromozás ügyes, gondos és érett eszű, de emellett még önfeláldozó embert is kívánt, akinek a levéltár mellett, tehát az akkor még sem kényelmet, de még rendes lakást sem nyújtó Szekszárdon kellett egész idejét eltöltenie. Erre azonban a jegyzők egyike sem vállalkozott. A főispán tehát kénytelen volt úgy dönteni, hogy inkább lemond a legfelsőbb helyen csak az» . 65 5769/1798. kanc. sz. 66 0. L. Helytt. o. Polit. Cott. 1798.1 40. p. 5. •