Levéltári Közlemények, 10. (1932)

Levéltári Közlemények, 10. (1932) 3–4. - VEGYES KÖZLEMÉNYEK - Lukcsics Pál: Dr. Döry Ferenc bírálatára / 345–347. o.

346 VEGYES KÖZLEMÉNYEK említsek — már Fraknói feldolgozta (A magyar kir. kegyúri jog stb. Bp. 1895.). Anyagom helyes értékeléséhez azonban sok más adat is szükséges lett volna, azért mint editor le is mondtam azoknak csokorba való kötéséről, tekintettel azon körülményre is, hogy Zsigmond korát illetőleg nem sok okmánytárral dicsekedhetünk. Ez utóbbi körülmény eléggé megmagyarázhatja annak okát is, miért nem tudtam a bíráló által kívánatosnak jelzett Bossányi-féle módszert követni, aki „a szöveget jegyzetekkel kíséri, melyekben személyi és tárgyi magyarázatokat nyújt és utal a kapcsolatos oklevelekre". A bírálónak nem lett volna szabad elfeledkezni arról, hogy Bossányi XIV. századi anyagot közölt, oly korból tehát, amelyre vonatkozólag elegendő, már publikált okleveles anyag állott rendelkezésére. Az okleveleknek személyi és tárgyi magyarázatokkal valói kiadását magam is szükségesnek tartom, de ez csak akkor valósítható meg, amikor az okleveleket bizonyos témához gyűjtjük, vagy amikor nagyon kis terület történetéről van szó. Egész Magyarország történetét tárgyaló oklevéltárnál — ismerve rendezetlen levéltári viszonyainkat — nem vihető keresztül. Miután pedig „az elsietett munka rovására" — mellyel már öt éve elkészültem — némely kisiklásokat ír, regesztáimról megállapítja, hogy „sajnos, a stílus gyarlóságáról nem is szólva, a szó szoros értelmében hemzsegnek a durva nyelvtani hibáktól". A bíráló szerint „maga az a stereotíp formula is hibásan van szerkesztve, melyet a supplicatiók regesztázásánál használ („Supplicatio N. N. de provisione de ca~ nonicatu stb.) s ez a hiba az egész köteten végigvonul". Majd aggodalommal néz az elé, „hogy a külföld milyen megítélésben fogja részesíteni a magyar tudományosságot annak láttára, hogy ilyen hibás latinsággal szerkesztett oklevéltár a Római Magyar Történeti Intézet kiadványa gyanánt s a Magyar Tudományos Akadémia égisze alatt megjelenhetett". Remélem, hogy a bíráló nem tételezi fel rólam, aki több ezer supplicatiót átnéztem, hogy a supplicatio és supplicare szavak vonzataival nem vagyok tisztában. Ami a stílustalanságot illeti, meg kell jegyeznünk, hogy ha a római kancelláriai alkalmazottnak, mint például a humanista műveltségéről ismeretes Poggionak szabad volt olyan regesztát szerkesztenie, melyet közlés végett alapul vettünk, kiadványunk sem eshetik stílus szempontjából elbírálás alá. Ha regesztáinkban mégis szokatlanul fordul elő, onnan származik, hogy a szerkesztésnél ragaszkodtunk a bulla- vagy supplicatio regeszta