Levéltári Közlemények, 10. (1932)

Levéltári Közlemények, 10. (1932) 1–2. - ÉRTEKEZÉSEK - Ila Bálint: A Thurzó család levéltára / 12–66. o.

22 DE. ILA BÁLINT alkalmazta okét Thurzó bizalmas expedícióinál és tárgya­lásainál. Közülük ily szolgálatban legkorábban Posgav István tűnik fel. 42 Meghalt 1624 október 28-án. 43 Tatay György komornyik később a pásztói javak kurátora lett. Ura megbízásából viszi ennek leveleit Bécsbe, Prágába. 4 * Armbruszter Ferenc komornyik és consiliarius felügyel a nádor fia Imre nevelésére, vele megy Wittenbergbe, 45 majd később Imrét az 1619-es országgyűlésen Pozsonyban kép­viseli. 46 Armbruszter pozsonyi német családból származott, tanult a wittenbergi egyetemen. Egyike volt Thurzó leg­hívebb esküdt embereinek. 47 Ezek után, mellőzve azon tanácsosok felsorolását, akik tisztán birtokügyekben és birtokigazgatásban játszottak sze­repet, mint pl. Beniczky Imre, Bácsmegyei András, stb., rátérhetünk a szorosabb értelemben vett nádori kancellária ismertetésére. Amint már fennebb kiemeltük, 48 a nádori tevékenységből folyó ügyeknek és a nádor magánügyeinek intézése nem történt különválasztva, a kancellária személy­zete sem volt ilyen szempontból megkülönböztetve, mégis Thurzót a szigorúan nádori aktusoknál, ítéleteknél, végren­deletek végrehajtásánál, stb., az alnádor és a nádori főtit­kár, vagy a nádori protonotarms képviselte. Ezek tehát név­leg a nádori kancelláriához tartoztak ugyan, de éppenolyan szerződéses, familiáris viszonyban állottak a nádorral, mint a többi titkárai. Őket is a nádor fizette. Az alnádori tisztet (officii palatinalis vicesgerens) a Beniczei és Micsinei Beniczky-családból származó Beniczky Márton töltötte be. Feleségének, Farkas Magdolnának, férje halála (1622 június 9) 49 után Thurzó Szaniszlóhoz intézett gyes és Bogiszláv pomerán hercegek udvari rendtartását. Deutsche Hoford­nungen, i. m. 108. és 157. 11. 42 Posgay szolgálatára v. ö. Thurzó György levelei nejéhez, 1. k. 172., 211., 336. stb. leveleket, Paar Pompeius levelét Thurzó Györgyhöz az Irreg. 15. fasc.-ban. Családja már 1547-ben szolgálta a Thurzó-familiát, (NBA. 466/1.) 43 Závodszky Diáriuma. Kézirat. 44 Fasc. 42. No. 32., Faec. 72. No. 8. 48 Kubinyi: i. m. 10. 1. 46 Az országgyűlésről írott jelentései kiadva Tört. Tár. 1880—81. Nagy Gyulától. 47 V. ö. erre a Fasc. 7. No. 67. jelzet alatt levő levelet, amelyben Krausz olyannak jelöli meg Armbrusztert, mint akit a legnagyobb titkokba is be lehet avatni. 48 L. a 8. jegyzetét. 49 Závodszky Diáriuma. Kézirat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom