Levéltári Közlemények, 9. (1931)

Levéltári Közlemények, 9. (1931) 3–4. - ÉRTEKEZÉSEK - Herzog József: A magyar kamarai levéltár története III. : a levéltár kialakulása / 226–283. o.

A MAGVAR KAMARAI LEVÉLTÁR TÖRTÉNETE 259 hozzájárult a tanács javaslatához, úgyhogy a kamara már egy hónap múlva ilyen értelmű előterjesztést tett a királynőnek. A felterjesztésre válaszoló királyi leirat a tervbevett munkát ugyan szükségesnek mondotta, de azt nem tartván sürgősnek, arra az időre halasztotta, amelyben a levéltár rendezése annyira előrehaladt már, hogy a másolásra néhány levéltári tisztviselő Bécsbe lesz küldhető. Egy hónap sem telt el és egy újabb királyi rendelet, amelyből nyilvánvaló, hogy Bécsben ezt a munkát mégis csak sürgősnek tartották, felvetette a kérdést, hogy a kamarai levéltár tisztviselői közül néhányan nem küldhetők-e ki a másolásra, vagy ha ez nem lehetséges, annak elvégzéséhez hány személyre volna szükség. Mivel Szendrey igazgató a levéltár személyzetéből senkit sem nélkülözhetett, a magyar kamara tanácsa, amely Grassalkovich elnök véleményével ellentétben a másolás megkezdését sürgősnek tartotta, azt javasolta, hogy a levéltári napidíjasok közül négyen, akik a levéltárban más napidíjasokkal pótoltatnának, évi 400 forint fizetéssel Bécsbe küldessenek, ahol munkájukra a magyar kamara ágense, Pruszkay Antal felügyelne. E tervet, mivel a kincstárra újabb kiadást jelentett, Grassalkovich elvetette ós a munka elhalasztása mellett döntött. Bár egy kevéssel utóbb kelt királyi rendelet azzal a megokolással, hogy a levéltári munka hátráltatást ne szenvedjen, szintén ebben az értelemben intézkedett, egy nyolc hónappal később kiadott királyi leirat már a másolás mielőbbi megkezdését rendelte el. A kamara tanácsa, elnökének most említett takarókossági szempontját tekintetbe véve, előbbi javaslatát oda módosította, hogy a Bécsben elvégzendő munkát ne a kamara ágense, hanem az udvari kvótát negyedévenkint Bécsbe szállító kamarai tisztviselő ellenőrizze. Azonban Grassalkovich ezt a javaslatot sem helyeselte. Ügy vélekedett ugyanis, hogyha már a királynő sürgetésére a Királyi Könyveket ki kell egészíteni, akkor ez a kiegészítés megbízható módon, jól történjék, ami pedig csak úgy lehetséges, ha a munka elvégzésére három kancellista küldetik ki, akik egy a levéltárból vagy az irattárból kirendelendő lajstromozó állandó ellenőrzése és közreműködése mellett dolgoznának. Ezt a több mint másfél évig húzódó ügyet végül is a levéltár egy akcesszistájának, Fábry Tamásnak és három napidíjasának közös beadványa döntötte el, amellyel 1771 júliusában közvetlenül az akkor Pozsonyban időző királynőhöz fordultak, a Királyi Könyvek kiegészítésére való alkal-