Levéltári Közlemények, 9. (1931)
Levéltári Közlemények, 9. (1931) 3–4. - ÉRTEKEZÉSEK - Szabó István: A magyar levéltárvédelem kérdése / 151–225. o.
A MAGYAR LEVÉLTÁRVÉDELEM KÉRDÉSE 213 magyar levéltárpolitika gyakorlati célkitűzései elgondolásunk szerint a következőképen foglalhatók össze. 1. Állami levéltári kezelésbe vétele mindannak a folyó ügykezelésben már nem szükséges iratanyagnak, mely az országgyűlés, az állami kormányzat, bíráskodás és közigazgatás előző és jelenlegi hatóságainak, hivatalainak és intézményeinek s az állami üzemek ügyvitelében jött létre s amely azokra jog szerint szállott. 2. Állami levéltári felügyelet alá helyezése, szükség esetén állami levéltári kezelésbe vétele mindannak a folyó ügykezelésben már nem szükséges iratanyagnak, mely a hatósági önkormányzatok és testületek ügyvitelében jött létre s amely e hatóságokra jog szerint szállott. 3. Intézményes elősegítése s a lehetőség szerint biztosítása annak, hogy a nem állami és nem hatósági levéltárak a nemzeti kultúrjavak állagában fennmaradjanak. Az állami szervek levéltári anyagából jelenleg csak a kormányhatóságok miniszteriális és más főhatóságok ügykezelési iratanyagának a levéltári elhelyezése van biztosítva s — miként láttuk — minden egyéb állami ügykezelési iratanyag a folyó ügyvitel segódszervének, a regesztratúrának a kezelésében áll. Önként adódó követelmény, hogy biztosítva legyen ennek a levéltári anyagnak is állami levéltárba való kötelező beszolgáltatása és fenntartása. A beszolgáltatási kötelezettség csupán technikai kérdés. Az állami szervek — amint Ernst Müller is rendkívül világosan hangsúlyozza 110 — a saját ügykezelésük anyagának nem tulajdonosai, tehát azzal kizárólag saját érdekeik szerint nem is rendelkezhetnek. A tulajdonos a köz, az állam. Ebből az elvből az is következik, hogy az iratanyag selejtezését sem lehet csupán az ügykezelő állami szerv saját szempontjai szerint végezni. A selejtezés kérdésébe, mely maga is önálló tanulmány tárgya lehet, nem kívánunk mélyebben behatolni, csupán néhány általánosabb szempontot ragadunk ki. A selejtezés mindig fájdalmas, valósággal öncsonkító levéltári munka, mégsem kerülhető el, amint eddig egyetlen állam levéltárügyi programmjából sem küszöbölték ki. A modern állami adminisztráció olyan óriási irattömeget termel, hogy annak teljes egészében való fenntartása előbb-utóbb meghaladná a gyakorlati lehetőségek határát s ennek az lenne a következménye, hogy a mégis fontosabbnak minősíthető iratok a 110 U. ott.
