Levéltári Közlemények, 9. (1931)

Levéltári Közlemények, 9. (1931) 1–2. - ISMERTETÉSEK - Szabó István: Korrespondenzblatt des Gesamtvereins der deutschen Geschichts- und Altertumsvereine, Jg. 78. (1930) / 131–133. o.

132 ISMERTETÉSEK volna. — Dr. Gr. H. M. „Film-Archive" című rövid cikkében áttekintést nyújt a külföldi megoldásokról, kísérletekről és tervekről. Németországban a történeti forrásul szolgáló filmeknek ez idő szerint már három gyűjtőhelye van: a birodalmi levéltár Potsdamban, a városi levéltár Münchenben s a tanácsi levéltár Dresdenben. Bécsben a nemzeti könyvtárat szándékoznak megbízni a gyűjtéssel s egyelőre szintén csak a tervezésnél tart az amerkai Unió és Párizs városa is, míg a holland állami levéltár által 1919 óta gyűjtött eredeti negatív felvételek száma már ezerre rúg. Itt törvényt terveznek hozni a filmgyáraknak egy negatív példány beszolgáltatására való kötelezéséről. Ez az eljárás, egy példány biztos megőrzése folytán, a filmgyárak érdekeit is szolgálná. A né-, met birodalmi levéltár filmfelvételeinek száma 1500, a müncheni és dresdeni állományé 100—100 körül tart. A proveniencia-elven alapuló organikus levéltári rendszert, mely az utóbbi évtizedekben csaknem általánosan s nálunk is uralkodó lett, feltűnő támadásban részesítette G. G. Weíbull lundi svéd országos levéltárnok. „Arkivordningsprinciper" című tanulmányát a folyóirat hasábjain Georg Winter vette elemzés alá. A proveniencia-rendszert, mely polgárjogot először a porosz állami titkos levéltár 1881. évi szabályzatában nyert s amelyet a hollandok fejlesztettek teljes következetességig, Weibull a tudományos kutatásra hátrányosnak tartja, mert szerinte azáltal, hogy a levéltárak az ügymenet folyamán nyert eredeti állapotukat tartják meg s ha rendjük megzavartatott is, ezen eredeti állapotba rendeztetnek vissza, a levéltár, a tudományos kutatás érdekeit háttérbe szorítva, öncél lesz, a levéltárnok munkája pedig egyszerű restaurálási munka színvonalára száll alá. A svéd levéltárnok a proveniencia-rendszert azon tág értelmezésben fogadja el, amely megfelel a franciák 1840-es években meghonosított rendszerének s amely csupán a külön levéltári állagok összevegyítésétől zárkózik el, de ezeken belül megengedhetőnek, sőt szükségesnek tartja az anyagnak a tudományos kutatás gyakorlati céljainak megfelelő topográfiai, kronológiai vagy alfabetikus sorrendben való tartalmi csoportosítását. E rendszer előnyeit, Weibull szerint, a hollandok is elismerték azáltal, hogy a dossier-rendszert a seriarendszernél praktikusabbnak nyilvánították. A cikk írója^ Winter, a svéd* levéltárnokkal szemben arra mutat rá, hogy mikor a seria-rendszer hátrányairól beszél, csak azt árulja el hogy a svéd ós holland regisztratúrák viszonyai meglehe-