Levéltári Közlemények, 9. (1931)

Levéltári Közlemények, 9. (1931) 1–2. - KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Föglein Antal: A „Conscriptio Josephina” sorsa / 112–126. o.

124 KISEBB KÖZLEMÉNYEK az iratokat azután (1850) Baranya vármegye levéltárában helyezték el, ahol máig is őriztetnek. Találtak végül még ily iratokat a pécsi káptalani levéltárban is. 44 Számos vármegyéből viszont olyan jelentések érkeztek be, amelyek szerint ott egyáltalán nem található semmiféle II. József-kori felmérési irat. Nem találtak ily iratokat Árva, 45 Baranya,* 6 Bács-Bodrog, i7 Bihar vármegyék ós álta­lában a nagyváradi kerületi főnök hatásköre alá tartozó hatóságok levéltárában. 48 Békés vármegye eltette ugyanezen iratokat, mondja a kerületi főbiztos 1850 február 25-i jelen­tése, és évekig meg is őrizte azokat, de 1798-ban a vármegye főjegyzőjének kérdésére, hogy mitévő legyen ezen iratokkal, a vármegye közgyűlése úgy döntött, hogy az iratok az illető nemes birtokosoknak adassanak ki. 49 Éppúgy hiába­való volt a kutatás a csongrádi ós csanádi levéltárakban is. 5ft Nem találtak ily iratokat Esztergom vármegyében sem. 51 Győr vármegyét illetőleg Dory Gábor, székesfehérvári kerü­leti kormánybiztosnak az volt a nézete, hogy ezeket az ira­tokat még 1790-ben, II. József halála után, az akkori győri főispán, gróf Győry Ferenc, távozásakor magával vitte Bécsbe. 52 Nem maradt ily irat sem Sáros, 53 sem Somogy 5i sem Sopron vármegyében. Ez utóbbi vármegyében csak a herceg Esterházy-uradalom birtokainak (Lakompak, Ra­bold) felmérési iratai kerültek elő. 55 Ugyancsak hiába kutat­tak ily iratok után Szabolcs 56 és Tolna vármegyében is. Ez utóbbi vármegyében Augusz Antal, ottani kerületi főispán, 1850 február 10-i jelentése szerint, azért, mert elégették azokat. 57 Ugyanígy elpusztították Torna vármegye iratait is. Berzeviczy Lajos, megyefőnök, 1850 február 27-i jelen­tése szerint ezeket az iratokat II. Józsf halála után Gömör vármegyébe vitték s ott nyilvánosan elégették. 58 Nem talál­44 U. o. 45 U. o. 3119/1850. sz. 46 U. o. 4908/1850. sz. 47 U. o. 6946/1850. sz. 48 TJ. o. 3597/1850. ez. 49 U. o. 3518/1850. sz. 50 U. o. 1823/1850. sz. 61 TJ. o. 3165/1850. sz. 62 U. o. 2779/1850. sz. 53 U. o. 3119/1850. sz. M U. o. 4908/1850. sz. 55 U. o. 3409/1850. sz. 56 TJ. o. 3881/1850. sz. 57 U. o. 4908/1850. sz. 58 TJ. o. 4200/1850. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom