Levéltári Közlemények, 9. (1931)

Levéltári Közlemények, 9. (1931) 1–2. - ÉRTEKEZÉSEK - Walter Frigyes: A tűzvész az osztrák Belügyi és Igazságügyi Állami Levéltárban : beszámoló a tűzről és a helyreállítási munkálatokról / 1–12. o.

A TŰZVÉSZ AZ OSZTR. BEL. ÉS IGAZSÁGÜGYI ÁLL. LEVÉLTÁRBAN 11 Kezdettől fogva nyilvánvaló volt, hogy a megmaradt könyvek különös gondozásra szorulnak, egyrészt mert mint segédeszközök nőttek fontosságban a gyakori kétes darabok beosztásánál felmerülő nehézségek következtében, másrészt, mert az akták elpusztulásával mint forrásanyag is speciális jelentőséget nyertek. Miután megszenesedett széleik mind messzebbmenő elmorzsolódásra hajlottak s használatukról megelőző konzerválás nélkül szó sem lehetett, — gyors intézkedésre volt szükség. A konzerválás abban áll, hogy a köteteket ívekre bontják s a jó állapotban levő daraboknál a sérült széleket, az erősen megviselt köteteknél pedig az egész lapokat átlátszó növényrostpapírral (pergamenpapír) ragasztják le. A ragasztáshoz csiramentesített pépet használnak, mely a papír átlátszó voltát egyáltalában nem csökkenti. Egyes, különösen értékes, vagy nehezen olvasható lapokat az üveghez hasonló tisztaságú s az írást kiemelő cellophan-papírral ragasztanak le; a jövőben azonban cellophant csak egyoldalasan fognak használni s az illető lap hátlapját növényrostpapírral fogják ellátni, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy a cellophan könnyen törik. Az ilymódon megerősített lapokat aztán rendes módon fűzik és bőrbe kötik. Már ez a leírás is sejteti, hogy ez az eljárás milyen körülményes s mekkora költségekkel jár. Míg a munkát teljesen kiadták a házból, egy kötet rendbehozatala átlag 40 S-be került; mióta azonban egy könyvkötő és egy segéd áll a levéltár szolgálatában és elvégzi a lassú és különös gondot igénylő ragasztási munkát, azóta a költségek lényegesen csökkentek. A megsérült aktáknál ugyanazt az eljárást követik, mint a könyveknél. Persze a megsérült levéltári anyag egész tömegénél nem lehet a konzerválást ugyanolyan szisztematikusan keresztülvinni, mint a protokollumoknál ós indexeknél. Eddig csak a különösen értékes és a használatra kiadandó, illetőleg kikölcsönözendő darabokat vethették alá a fenti eljárásnak. Kevesebb sikerrel jártak eddig a kifakult tinta felfrissítését célzó kísérletek. Az eddig szokásos eljárások, mint reagensek (kénammonium) alkalmazása és a quarzlámpa, teljesen elégteleneknek bizonyultak, s ez természetes is, mert hisz itt nem levegő- és fényhatások következtében beállott kifakulásról, hanem az akták formális kifőzéséről van szó; az égő raktárhelyiségekben uralkodó óriási hőség következtében a befecskendezett víz gyorsan felmelegedett s ezzel káros hatása az írásokra megsokszorozódott. Most még egy német