Levéltári Közlemények, 8. (1930)
Levéltári Közlemények, 8. (1930) 3–4. - ISMERTETÉSEK - Szentpétery Imre: A. de Boiiard: Manuel de diplomatique française et pontificale. Diplomatique générale. Paris, 1929. / 299–303. o.
302 ISMERTETÉSEK közép- és újkori chromológia s több mint száz lapot a személy- és helynevek, a topographiai megjelölések, a súlyok ós pénzek tárgyalása, Boüardnál már az általános részben mindebből mindössze húsz lapon (298—318.) van szó a chronológiai elemekről. Egyebek mellett a ehronlológia részletes tárgyalása is valóban már régen kivált a diplomatikából. Ez az első kötet bevezetésül a diplomatika fejlődésének rövid áttekintését és az alapfogalmakat adja. Azután az I. könyv az oklevél létrejöttének folyamatát, a formulariumokat s az ars dictandi-t tanító munkákat és az oklevelek fennmaradási formáit, a II. könyv pedig az oklevelek külső és belső ismertetőjeleire vonatkozó általános tudnivalókat tartalmazza. Az utóbbi részben, Giry beosztását követve, Boüard a megerősítés jegyeit egészen különválasztja s külön fejezetben tárgyalja, az oklevél részeinek ismertetése után. Ennek megokolásául azt hozza fel, hogy mivel az oklevél jogi erejének kérdését abban a mértékben, ahogy ez a megerősítés módjaitól függ, már ezek tárgyalásával kapcsolatban szóvá akarja tenni, ezzel a bővítéssel a megerősítés jegyeinek tárgyalása nem volna helyén a külső ismertetőjegyek közt. (224. 1.) Pedig bizony a rendszeres tárgyalás mindenesetre úgy kívánta volna, hogy a pecsétekről a külső ismertetőjegyek közt legyen szó, annál is inkább, mert Boüard ugyanott az oklevél jogi ereje kérdésének kifejtését úgyis a magánoklevelekről szóló részbe utalja. Az újabb kutatások eredményeinek felhasználásában Boüard nagy óvatosságot tanúsít. Ahol azokat nem látja döntőknek, mint például a Formuláé Marculíi-ra vonatkozó újabb tanulmányokban, ott vagylagos megállapítással elégszik meg. (133. sk.) A részletekre vonatkozó megjegyzéseknek itt természetesen nem lehet helyük. Azért csupán még arra a Boüardnál sokszor szembetűnő körülményre kívánunk rámutatni, hogy a nagymultú francia diplomatikának még most is mennyire kell a terminológiával küzdenie. Nincs külön kifejezése a nem szorosan vett oklevelek csoportjába tartozó aktáknak, nincs a cselekménynek (actio), az oklevéladásnak (conscriptio), az oklevéladónak stb. megjelölésére. Egészben kétségtelen, hogy Boüard jó szolgálatot tett a tudománynak azáltal, hogy a pápai és a francia diplomatika modern összefoglalására vállalkozott. Müve ugyan ebben az általános részben nem éri el például Bresslau művének alapvető jelentőségét, de már ez is nem egy becses, a