Levéltári Közlemények, 8. (1930)

Levéltári Közlemények, 8. (1930) 3–4. - KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Föglein Antal: Pest vármegye levéltárának rendezése / 271–284. o.

KISEBB KÖZLEMÉNYEK 271 tártudományunknak egyik gondja legyen. Tudjuk, hogy nem­csak itt állnak előttünk fontos feladatok. Azonban az is a jövendő feladataihoz tartozik, hogy az egyházi levéltárak a hazai közművelődés szolgálatába állíthatók legyenek. A meg­oldást előmozdítani volt a célunk ref. egyházi levéltárügyünk általános ismertetésével. Érdekkel várjuk a folytatást a többi felekezetek részéről is. MIKLÓS ÖDÖN. Pest vármegye levéltárának rendezése. I. A vármegyei levéltárak kialakulásáról. A kialakult autonom vármegye levéltára már a legrégibb időtől fogva különös gondozás tárgya volt. Míg az iratok száma csekély, a jegyzőkönyveké még csak egy-két kötetnyi volt, e kis levéltár a mindenkori alispán, majd utóbb a nótá­rius, a későbbi főjegyző őrzésére bízatván, az akkor még gya­kori tisztségváltozás következtében kézről-kézre járt, egyik nemesi kúriából a másikba került, tehát valóságos vándor­levéltár volt; de a biztonságáért és gondozásáért mindenkor felelős volt az őrzője. A vármegye közgyűlése előtt, tehát az Universitas ellenőrzése mellett került egyik kézből a másikba, egyik alispáni vagy notariusi levelesládából a másikba. A tö­rök áradat elől menekülő és biztosabb vidékre húzódó nemes­ség a megmentendő értékei közé mindenkor hozzászámította a vármegye jegyzőkönyvét és az iratait is; hontalanságában ezeket is magával hordozta és volt vármegye, így Pest vár­megye is, amely ősi területéről száműzetve ós a felvidéki vár­megyék vendégszeretetét élvezve, évszázadon át féltett kincs­ként rejtegette a különböző erődített helyeken a levéltárát. Volt vármegye, amely a bizonytalan, kóbor martalócoktól veszélyeztetett utakon a közgyűlésre utazó nótáriusát fegy­veres lovascsapattal kísértette, hogy a nála levő jegyzőköny­vek és iratok biztonságban legyenek. Ruttkay János, Turóc vármegyének a XVI. század végén alispánja és egyúttal több szomszédos vármegye nótáriusa is, sőt adószedő is, akinek a kúriájában így sok irat gyűlt össze, azok őrzésére külön fegy­veres őröket tartott. Idővel szűknek bizonyult az alispáni és a notariusi leve­lesláda. Növekedett a jegyzőkönyvek és az egymás után sora­kozó iratok kötegeinek a száma. Az iratok elhelyezésére már

Next

/
Oldalképek
Tartalom