Levéltári Közlemények, 8. (1930)

Levéltári Közlemények, 8. (1930) 3–4. - KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Miklós Ödön: A magyarországi ref. egyház levéltárügye / 265–271. o.

KISEBB KÖZLEMÉNYEK. A magyarországi ref. egyház levéltárügye. Azt hisszük, felesleges megindokolnunk közelebbről azt az állításunkat, hogy a hazai történetírásnak egyik legfon­tosabb segédeszközei lehetnek a magyar egyházi szervezetek levéltárai. Hiszen a magyar művelődéstörténetnek nemcsak a középkorban, de a mohácsi vész után is jelentős forrás­anyagot nyújthatnának, hogyha sértetlen egészükben meg­volnának. A történetszemlélet mindig intenzívebb fejlődése következtében; pedig kétségtelenül mindig nagyobb szükség is lesz az itt található anyagra. Az egyház és a kultúra szá­zados kapcsolatai minden további nélkül világosan indokol­ják ilynemű anyag rendszeres megőrzésének fontosságát az egyetemes történetírás szempontjából is. Ehhez képest tehát a magyar ref. egyházi levéltáraknak is — különösen a mo­hácsi vész utáni időkből — meg lenne a maga, sőt az utóbbi esetben egészen speciális jelentősége. Hiszen a másfélszáza­dos török hódoltság területén ez a széles mértékben is szívós önkormányzattal kialakult szervezet, mint az ott élő ma­gyarságnak majdnem egyedülálló erőteljesebb intézménye a maga levéltáraival sok tekintetben legtisztább helyzetképet adhatna a magyarság akkori életéről és műveltségéről. Annál is inkább megáll ez a megállapítás, mert ahogyan már jó­ideje ismeretes: nagyrészt a régi egyházi kereteket fenn­tartva folytatták ezek a szervezetek azt a működést, amit a középkori egyház félbenhagyott. 1 Így sok tekintetben kétség­kívül egyedül pótolták a megszűnt magyar jogrendet és őrizték a magyar jogfelfogásokat jobb időkre, amely tény­kedésük közelebbi vizsgálata még meglepő eredményeket tárhat elő. Elég, ha e tekintetben, — egyes vidékeken a kép­leges vármegye szerepéről sem feledkezve meg, — arra a kö­rülményre utalunk, hogy a hódoltság megszűntével a ma­gyarság nagy tömegeiben jelentős lelki rázkódtatások nem léptek fel. Ami százötven esztendei idegen uralom után és 1 Zoványi Jenő, Magyarországi superintendentiák a XVI. században. Budapest, 1898. 18*

Next

/
Oldalképek
Tartalom